Zaklatás a tűzoltók közt - "jó poén"

2010.03.01. 16:12
Nem a "pálinkakóstoló túrán" történt szexuális zaklatás és megalázás volt az első eset a fővárosi tűzoltóság állományán belül. Egy tűzoltó szerint azonnal jelentették az eseteket a feletteseiknek, akik az ügyet megpróbálták elhallgatni.

Hétfőn egy neve elhallgatását kérő tűzoltó elmondta, hogy szemtanúja volt az autóbuszon történt molesztálásnak. Két héttel ezelőtt Újszilváson, Bolyhos pálinkakóstoló túrán vettek részt. Közlése szerint ide, és más hasonló jellegű rendezvényekre már évek óta járnak szervezett formában tűzoltók, de az a három társa, akik a most nyilvánosságra került ügyben érintettek, először vettek részt ilyen "csapatépítő" rendezvényen.

Rohamok

A fővárosban két rohamcsoport áll állandó készültségben: Pesten, a józsefvárosi parancsnokságon a Roham 1, a Roham 2 pedig Budán. A csoport tagjai ugyanolyan gépjárműfecskendővel és felszerelésekkel vonulnak a káresetekhez, mint a kerületi tűzoltóegységek, annyi különbséggel, hogy a rohamszolgálat tagjai alpintechnikai kiképzésben is részesülnek, és ehhez szükséges felszerelés is található autóikon. Őket riasztják szakadékba, vagy hegyoldalba zuhant személyek mentésekor, hídra mászó öngyilkosjelöltek lehozatalára, viharkárok felszámolására a tetőkön, nagy magasságban, avagy akkor, ha tetőről kell emeleti lakásokba ereszkedni, ha oda az ajtón át nem tudnak a tűzoltók bejutni.

A három tűzoltó, akik a Roham 1 állományába tartoztak, már a pálinkafőzdében is botrányosan viselkedett: letolták nadrágjukat és nemi szervüket mutogatták a jelenlévőknek, ezért a vezetők véget is vetettek a kirándulásnak - idézte fel a szemtanú.

A szemtanú elmondása szerint a botrányos viselkedés után a hazafelé tartó úton kisebb verekedésre figyeltek fel az autóbusz hátuljában. Három Roham 1-es egy VIII. kerületi tűzoltóra támadt: az egyik tűzoltó megpróbálta szexuálisan molesztálni és megalázni társát azzal, hogy a nadrágjába nyúlt. A neve elhallgatását kérő tűzoltó azt mondta: a "sértettet" ekkor a busz elejébe ültették, ezzel megakadályozták a bűncselekményt, így cáfolta azokat a korábbi parancsnoki kijelentéseket, hogy a buszon utazók mindezt szótlanul végignézték volna.

Állítása szerint az autóbuszon nemcsak vonulós tűzoltók vettek részt, hanem "elöljárók" is. Ő és több társa másnap, szombat reggel jelentette az incidenst. Még az autóbuszon kiderült, hogy a három tűzoltó néhány hónappal korábban, szolgálati időben, "beavatási szertartásként" úgynevezett análfűrész módszerrel szexuálisan megalázta másik társukat, aki emiatt a következő alkalommal már nem lépett szolgálatba, majd családi problémák miatt szabadságra ment és betegállományba került. A megaláztatást elszenvedő tűzoltót később áthelyezték egy másik tűzőrségre.

A rohamos tűzoltók egy másik alkalommal egymás nemi szervét fogdosták, ánuszukat borotválták a zuhanyzóban, és amikor ezt a szolgálatparancsnoknak a többiek jelentették, a vezető "jó poénnak nevezte" az ügyet,  nem indított vizsgálatot, mondta a név nélkül nyilatkozó tűzoltó, megjegyezve, ezek a tűzoltók szerinte nem homoszexuálisok, egyiküknek családja, gyermekei vannak.

A "pálinkakóstoló túrát" követő szexuális zaklatás miatt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) tűzoltási, mentési és katasztrófa-elhárítási főosztályának vezetője kihallgatta az érintett tűzoltókat, majd intézkedett, hogy a szexuális zaklatást végrehajtó egyik tűzoltót egy évre helyezzék át a búvárszolgálathoz.

Az állományon belül azért indult el a szóbeszéd a szexuális zaklatásokról, mert a tűzoltók felháborítónak tartották, hogy a vezetők megpróbálják elhallgatni, eltussolni ezt a súlyos ügyet, és ez a tény a vonulós tűzoltók között feszültségeket is gerjesztett - jegyezte meg a legutóbbi zaklatási ügy szemtanúja, hozzáfűzve, a teljes állományt megbélyegző cselekedet már napok óta téma a szolgálatokat teljesítők között, amelyet mélységesen elítélnek.

Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok hétfőn közölte, hogy kényszerítés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert tűzoltók egyik társukat szexuálisan zaklatták, megalázták. Az FTP vezetője három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető vezetői megbízatását azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta, és fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított.