Megszólalt a felgyújtott titkár felesége

2010.03.06. 11:49 Módosítva: 2010.03.06. 12:10
S. Andrea állítja, nem emlékszik pontosan arra, mi történt azon a napon, amikor férjét, a berettyóújfalui bíróság titkárát megszurkálták és felgyújtották.

"Ártatlan vagyok, nem én öltem meg a férjem, szerettem Lacit és megviselt a halála. El akartam búcsúzni tőle, ott akartam lenni a temetésén, de nem lehetett" – üzente ügyvédjén keresztül S. Andrea, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy felgyújtotta és megszurkálta a berettyóújfalui bíróságon dolgozó férjét, Ny. Lászlót.

Ifj. Mohácsi Ferenc a Blikknek elmondta, ügyfele hidegvérű gyilkosnak lett beállítva, pedig - állítja - semmi köze nincs a férje halálához. Úgy tartják a legszigorúbb őrzési fokozatban, hogy nincs ellene semmilyen bizonyíték, annyi csak a bűne, hogy ott volt a lakásban, amikor a rendőrök kiérkeztek - közölte az ügyvéd.

"Sajnos, Andrea emlékképei is hiányosak, az utolsó, amire emlékszik, hogy tűz ütött ki a lakásban. Valaki gyújtogatott, de nem Andrea volt – fogalmazott a jogász.

A gyanú szerint a nő féltékenységből ölt, mivel férje el akarta őt hagyni.

A rendőrség korábbi közlése szerint azt is vizsgálják, hogy van-e összefüggés a bírósági titkár munkája és a halála között. Ny. László jól képzett jogász volt, csak azért nem bíróként dolgozott, mert nem volt üres bírói állás a helyi bíróságon, mondta akkor a főügyész.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport