Mégis letartóztatják Leinemann Zsoltot?

2010.04.19. 18:11
Az ügyészség kezdeményezte Leinemann Zsolt, a ScienNet-ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn. A férfi ügyvédje szerint ügyfelét nem lehet újra letartóztatni, mert időközben mentelmi joga miatt felfüggesztették ellene indult eljárást.

Skoda Gabriella hozzátette: a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítése, továbbá a bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérték a bíróságtól a kényszerintézkedés elrendelését.

Leinemann Zsolt ügyvédje a múlt héten közölte, hogy álláspontja szerint ügyfelét nem vehetik újra őrizetbe. Futó Barnabás ezt azzal indokolta, hogy a büntetőeljárási törvény kimondja: "ugyanazon bűncselekmény miatt - ha a körülmények nem változtak - az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el". Hozzátette: a körülmények nem változtak, mivel ez idő alatt - épp a mentelmi jogra tekintettel - védencével szemben nem folytathatták az eljárást.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága ugyancsak a múlt héten közölte: folytatja a büntetőeljárást Leinemann Zsolt ellen, miután hivatalos tájékoztatást kaptak arról, hogy Leinemann Zsolt a 2010. évi országgyűlési képviselőválasztáson nem nyerte el a képviselői mandátum megszerzéséhez szükséges számú szavazatot, a választókerületben ugyanakkor eredményesen zárult a választás. Mint írták, így Leinemann Zsoltnak az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezése alapján biztosított mentessége megszűnt.

Leinemann Zsoltot nem vették őrizetbe, az ügyészség álláspontja szerint a gyanúsítottat a mentelmi jog miatt kellett az előzetes letartóztatásból kiengedni, de mivel ez az eljárási akadály megszűnt, vele szemben a kényszerintézkedés ismételten elrendelhető.

Az ügy érdekessége, hogy korábban hasonló eset - hogy valakit a kényszerintézkedéséből a mentelmi jogra hivatkozva engedjenek ki, majd arról a bíróságnak ismételten döntenie kell - még nem fordult elő.

Leinemann Zsolt függetlenként a Hajdú-Bihar megyei 2. számú egyéni választókerületben indult. A választókerületben már az első fordulóban érvényes és eredményes volt a választás, Halász János, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 60 százalékát megszerezve jutott mandátumhoz. Leinemann Zsolt az érvényes szavazatok 2,21 százalékát szerezte meg. A választás eredményét megállapító határozat múlt csütörtökön vált jogerőssé.

Leinemann Zsoltot március 30-án helyezték szabadlábra, miután a Fővárosi Főügyészség aznap ezt kezdeményezte. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ugyanezen a napon döntött arról, hogy - megváltoztatva a területi választási bizottság határozatát - Leinemann Zsolt indulhat Debrecen 2. számú választókörzetében.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg. A legfőbb ügyész kezdeményezte Leinemann mentelmi jogának felfüggesztését, de az Országos Választási Bizottság azt fenntartotta.

A ScienNet nevű, Washingtonban bejegyzett cég magyarországi tevékenységével összefüggésben adócsalás és sikkasztás miatt folyik eljárás. A vám- és pénzügyőrség 2009. november 20-án rendelt el nyomozást a ScienNet törzsvásárlói rendszerével kapcsolatosan. A társaság képviselőjét a bíróság november 27-én helyezte előzetes letartóztatásba.