no

Tálibok vállalták magukra a New York-i merényletkísérletet

2010.05.02. 08:00 Módosítva: 2010.05.02. 22:26
Pokolgépet találtak rendőrök szombat este a New York-i Times Square környékén egy parkoló gépkocsiban. Az amatőr módra összerakott szerkezet nem robbant fel, a terepjáróban pedig ujjlenyomatot találtak a hatóságok.

Bombariadó Pittsburghben is

Az ESPN.com amerikai sporthírszájt jelentése szerint a szervezők megváltoztatták a városi maraton útvonalát, mert az eredeti befutótól pár háztömbnyire bombát találtak. A robbanószert egy mikrohullámú sütőbe rejtették, amit a járdán hagytak.

Helyszíni jelentések szerint a rendőrség tűzszerészei felrobbantották a szerkezetet.

Halálos támadást sikerült meghiúsítani New Yorkban éber járókelőknek és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően - jelentette be Michael Bloomberg, New York polgármestere vasárnapi sajtótájékoztatóján. Vasárnap este pakisztáni tálibok jelentkeztek, magukra vállalva a merényletkísérletet.

Egy iszlamista honlapon jelentették meg közleményüket, mely szerint akciójukat  megtorlásnak szánták két iszlamista vezető, al-Bagdádi és al-Muhádzsir, illetve muszlim mártírok megöléséért. Az al-Kaida iraki vezetőjét, Abu Ajjúb al-Maszrit, másik nevén Abu Hamza al-Muhádzsirt, illetve Abu Omar al-Bagdádit, aki a nemzetközi szervezet iraki testvérszervezetét, az Iraki Iszlám Államot irányította, a múlt hónapban ölték meg. Raymond Kelly New York-i rendőrparancsnok szerint semmi sem bizonyítja, hogy tálibok állnának a merénylet mögött.

A bombát egy polóárus találta meg, aki szólt egy New York-i lovasrendőrnek, hogy füst jön ki egy, a 45. utca és a 7. és a 8. sugárút között parkoló terepjáróból. Egyes hírek szerint a jármű meggyulladt, és szemtanúk állítólag látták, amint egy ember sietve hagyja el a sötétzöld, égő Nissan Pathfindert.

Amatőr szerkezet

A helyszínre érkező tűzszerészekhárom propángáztartályt, két benzines kannát, tűzijátékokhoz használt petárdákat, puskaport és két elemes ébresztőóbrát találtak az autóban. A tűzszerészek hatástalanították a robbanószerkezetet. A szakértők szerint azért nem robbant fel, mert rosszul volt összeszerelve a gyújtószerkezet. Ha felrobbant volna, hatalmas tűzre lehetett volna számítani - írja a BBC.

A hatóságok magyar idő szerint vasárnap délig lezárták a nagyváros szívében található, turista látványosságnak számító zsúfolt tér környékét, és más robbanószerkezetek után kutattak. A közúti forgalmat elterelték, járókelőket sem engedtek a helyszínre. A rendőrség kiürített több lakóházat és irodaépületet.  

Egyelőre nem tudni, hogy ki állhat a robbantási kísérlet mögött. A jelek szerint a házi készítésű robbanószerkezetet amatőr módon szerelték össze.

Ujjlenyomatot találtak

A rendőrség átvizsgálta a környék több tucat térfigyelő kamerájának a felvételeit. Már megtalálták az autó tulajdonosát, aki azt mondta, hogy egy roncstelepen hagyta a terepjárót. A detektívek megpróbálják kihallgatni a roncstelep tulajdonosát. Az már kiderült, hogy az autó connecticuti rendszámtáblája nem egyezik a jármű regisztrációs számával.A rendszámtábla eredetileg egy bontóba küldött teherautón volt.

A járművet elszállították, és még alaposabb vizsgálatnak veszik alá. Az autóban megpróbálnak DNS-nyomokat és ujjlenyomatokat rögzíteni - nyilatkozta dél körül Raymond Kelly, New York-i rendőrfőkapitány.

Magyar idő szerint vasárnap három órakor Janet Napolitano, az amerikai belbiztonsági miniszter az NBC egyik tévéműsorában bejelentette, hogy fontos nyomokat, köztük ujjlenyomatot is találtak az elszállított Nissanban.

A Telegraph értesülései szerint a hatóságok vizsgálják azt a lehetőséget is, hogy az autóba rejtett pokolgépnek lehet-e köze a South Park alkotóit ért fenyegetéshez, mivel a Nissan közel parkolt le a sorozatot adó Comedy Central anyavállalához, a Viacomhoz. Mint ismert, Trey Parkert és Matt Stone-t tíz napja fenyegette meg egy radikális amerikai muzulmán csoport, miután a South Park 200. részében macijelmezbe öltötték Mohamed prófétát.

Terrorcselekmény

David Paterson, New York állam kormányzója terrorcselekménynek minősítette az esetet, ahogy az IntelCenter nevű washingtoni székhelyű szervezet is, amely az iszlamista internetes honlapok megfigyelésére szakosodott. A szervezet elemzője, Ben Venzke úgy nyilatkozott, hogy egyelőre korai lenne kijelenteni: egy szervezett csoport vagy egyének laza társulása áll az amatőr merényletkísérlet hátterében.

Barack Obama amerikai elnök elismeréssel szólt a New York-i rendőrség gyors reagálásáról. Bloomberg pedig köszönetet mondott New York lakosainak is éberségükért, mint mondta, hogy "nagyon szerencsések vagyunk, feltehetően halálos kimenetelű támadást sikerült megakadályozni" - írja a BBC.

Tavaly december végén is kiürítették rövid időre Times Square környékét egy parkoló zárt kisteherautóban hagyott gyanús csomag miatt, de akkor a riadó vaklármának bizonyult.