Vádat emelnek a gyerekfelvigyázó ellen

A 61 éves asszony ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelnek vádat. A nő egy nyári fürdőzés során néhány percig nem figyelt a rá bízott rokon kisgyerekre, aki ezalatt belefulladt az élménymedencébe.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség egy asszony ellen, akinek a felügyeletére bízott kisfiú tavaly nyáron fulladt vízbe Siófokon.

A 61 éves budapesti nő rendszeresen vállalta rokon gyerekek felügyeletét. 2009. július 19-én unokahúga 4 éves kisfiára vigyázott. Vele és egy másik rábízott gyerekkel, illetve egy felnőtt hozzátartozójával Siófokra utaztak az egyik élményfürdőbe.

A vádirat szerint az asszony az élményfürdőben percekig nem figyelt a 4 éves gyerekre, aki ezalatt az idő alatt a vízforgató látványelemekkel felszerelt medencéhez ment. Ott - pontosan nem tisztázható körülmények között - a 120 centiméter mély vízbe esett és elmerült. Később egy fürdőző talált rá a víz alatt.

A fiút még a helyszínen újraélesztették, majd mentőhelikopterrel vitték a veszprémi kórházba, ahol egy héttel később meghalt.