Nem emlékszik a kislány fejbelövésére T. Ádám

2010.05.10. 14:17
Megkezdődött az ózdi kettős gyilkosságként ismert büntetőper tárgyalása hétfőn, a Borsod megyei bíróságon.

T. Ádám 25 éves vádlott írásban tett vallomását ő maga olvasta fel a Czibrik Attila vezette bírói testület előtt. Úgy fogalmazott: egymillió forintot kért kölcsön az áldozattól, aki szerinte kamatos pénzekkel és lányok futtatásával is foglalkozott. A kölcsönkért egymillió forint helyett a sértettnek hárommilliót kellett volna visszafizetnie.

Hozzátette: a vállalkozó férfi megfenyegette a tartozás miatt, emiatt félt tőle. Elmondása szerint csak lábon akarta lőni a férfit, de megbotlott, ezért fejbe találta. A 10 éves kislány meggyilkolása körülményeinek kapcsán azt mondta: nem emlékszik a történtekre. Vallomásában többször említette, rosszul van a vértől. Mint mondta, megbánta tettét, és nem vitatja, hogy ő lőtte agyon a helyi vállalkozót és annak 10 éves kislányát is.

Zavart volt

A másodrendű vádlott kihallgatásakor - aki a vádlott barátnőjének a lánybarátja - sírva mondta, nagyon bántja, ami történt. Közlése szerint T. Ádámtól úgy tudta, hogy a vállalkozó férfi véletlenül lőtte meg magát. Kifejtette: T. Ádám tartozott egy férfinak 3 millió forinttal, aki puskát vitt magával. Bekapcsolta a műhelyben lévő gépeket és kétszer rálőtt Ádámra. Dulakodni kezdtek, és véletlenül meglőtte magát.

Arról is beszélt, hogy ő segített a vádlottnak a holttest eltüntetésében, de tettének okát, illetve azt, hogy miért nem értesítette a rendőrséget, vagy a szüleit, nem tudta megindokolni. A vádlott férfiről azonban azt mondta: a tekintete zavart volt.

A harmadrendű vádlott - T. Ádám barátnője - nem kívánt vallomást tenni. A Czibrik Attila vezette bírói tanács felolvasta a korábbi vallomásait, amelyben elhangzik, ő is úgy tudta, a vállalkozó akart végezni a vádlottal, és dulakodás közben lőtte meg magát. A kislányról semmit sem tudtak a barátnők.

A harmadrendű vádlott korábban tett nyilatkozataiban az is elhangzik, hogy ő a fegyver eltüntetésében és különböző tárgyak - kesztyű, nadrág - elégetésében vett részt. "Fel sem merült bennem, hogy Ádám nem mond igazat - fűzte hozzá.

Súlyos vád

A bűnügyben a megyei főügyészség február 1-jén nyújtott be vádiratot a 25 éves T. Ádám ellen "előre kitervelten, több emberen, aljas indokból és célból, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt".

A vádirat szerint T. Ádám 2007 végén 3 millió forint kölcsönt kért és kapott a sértett vállalkozótól, de ezt nem tudta visszafizetni, ezért elhatározta, hogy megöli a férfit. Vásárolt egy kispuskát és ahhoz ötven darab lőszert 2008 júniusában Budapesten. A puskával lőgyakorlatokat végzett Ózd külterületén.

T. Ádám végül megbeszélt egy találkozót a vállalkozóval a munkahelyére, egy ózdi műhelybe azzal, hogy ott visszaadja pénzt. Szeptember 24-én a sértett a gépkocsijával elment a megadott helyre, és kislánya is vele volt. A vállalkozó kiszállt a kocsiból és azt járó motorral hagyva bement a műhelybe.

A vádlott már várta a férfit. Előzőleg bekapcsolt több, nagy zajjal működő munkagépet, hogy a lövés zaját elnyomja. A fegyvert előre csőre töltötte. Amikor a sértett belépett, a vádlott az iroda irányába küldte, majd mögé kerülve közvetlen közelről, hátulról fejbe lőtte. A vállalkozó azonnal meghalt. Ezután a vádlott egy előre elkészített nejlonzacskót húzott a holttest fejére és azt a nyakán egy huzallal rögzítette.

T. Ádám ezután kiment a műhely elé, hogy a sértett kocsijának motorját leállítsa, ekkor vette észre az autóban ülő gyereket. Azt mondta a kislánynak, hogy hívja az apja. A gyerek kiszállt a járműből és bement az épületbe. A vádlott követte, majd hátulról, közvetlen közelről őt is fejbe lőtte. A gyermek azonnal meghalt, fejére a tettes szintén zacskót húzott és azt dróttal a nyakán rögzítette.

A vádirat szerint ezt követően a kislány holttestét a vádlott a saját kocsijának csomagtartójába tette, majd Ózd külterületén egy völgyben elrejtette. Visszafelé tartva a műhelybe átesett egy rendőri igazoltatáson. Mivel a műhelyben a vállalkozó testét egyedül nem tudta megmozdítani, barátnőjét és annak lánybarátját kérte meg arra, segítsenek a holttest eltüntetésében. A holttestet végül a másodrendű, fiatalkorú vádlott segítségével bedobták a telepen lévő vízgyűjtő medencébe, amiről T. Ádám azt hitte, sav van benne. A puskát a másik lánnyal, a harmadrendű, szintén fiatalkorú vádlottal együtt eldobta Ózd külterületén egy nádasban.