Néhány méteren múlt Várkonyi élete

2010.05.11. 13:45
Minden csúcskísérletkor van, amit lehetett volna másképp csinálni, hibát azonban nem követtünk el - közölte Klein Dávid, az április 26-án a Himaláján halálos balesetet szenvedett Várkonyi László társa a tragédiát felidéző budapesti sajtótájékoztatóján.

Klein Dávid, aki kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, elmondta: bár egyszerre többen ereszkedtek le a rögzített kötélpályán az előretolt alaptábor felé, Várkonyi László volt az egyetlen, akire rázuhant a jég. A mintegy öt méterrel Várkonyi László mögött haladó amerikai hegymászónak már nem esett baja.

Várkonyi Lászlót és Klein Dávidot április 26-án sodorta el egy jégomlás a Himaláján, körülbelül 7000 méteres magasságban. Az 54 éves Várkonyit három nap elteltével holttá nyilvánították.

A két hegymászó a Dreher 24 Everest Expedíció keretében a világ legmagasabb pontja, a 8850 méteres Csomolungma (Mount Everest) oxigénpalack nélküli megmászására készült, a magyar alpinisták közül elsőként.

Balesetük körülményeit felidézve Klein Dávid elmondta: április 26-án szeles idő volt, és miután azt látták, hogy rajtuk kívül senki sem mozog 7000 méter fölött, ereszkedni kezdtek, abban bízva, hogy az 5300 méteren fekvő alaptáborban oxigéndús környezetben pihenhetik ki magukat.

Amikor ereszkedés közben roppanásszerű tompa hangot hallott, és meglátta, hogy a jég omlani kezd, úgy vélte, hogy a köztük lévő 15-20 méteres távolság miatt Várkonyit elkerüli a lavina.

Kleint elsodorta a jégomlás, így a jégfal alá zuhant, és ott lógva maradt. Abban reménykedett, hogy Várkonyi megúszta a balesetet, "és intézkedik". Kleint végül serpák segítségével húzták fel, ők kísérték vissza a táborba.

Ott egy, a jégfalról és így a balesetről is fényképeket készítő új-zélandi hegymászó közölte vele, hogy lentről jól látszott, amint mindkettőjüket eléri a jégomlás, és amíg őt csak elsodorta, Várkonyira rázuhantak a jégtömbök.

Klein szerint minden csúcskísérletkor van, amit lehetett volna másképp csinálni, hibát azonban nem követtek el. Hozzátette: minden másképp történt volna, és most valahol máshol gyászolnának, ha ereszkedés közben nem állnak meg fényképezni, ám ezeknek a gondolatoknak nincs értelmük. Mint mondta, "könnyű helyen" érte őket baleset, ott, ahol nem jellemző a jégomlás. 

Klein közölte: továbbra is szándéka, hogy oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet, erre azonban az idén már biztosan nem tesz kísérletet. Emlékeztetett, hogy noha a Csomolungmát eddig mintegy négyezerszer mászták meg, ezek közül mindössze százötven volt oxigénpalack nélküli mászás. "Bár mindkettő fantasztikus sportteljesítmény, érezhető a különbség" - fogalmazott.

A hegymászó elmondta még, hogy szerdán meglátogatja elhunyt társának családját és abban bízik, hogy Várkonyi László erős, életvidám és a hegymászásra nem rekordok sorozataként, hanem életformaként tekintő emberként marad meg az emberek emlékezetében.

Várkonyi László, az oxigénpalack nélküli hegymászás magyar rekordere korábban bejárta a Magas-Tátrát, a Kaukázust, az Andokot és három nyolcezres hegy megmászásában is részt vett. 2002 tavaszán a Mount Everest nepáli normál útvonalán 8770 méterig jutott, 2007-ben pedig a hegycsúcs tibeti oldalán Klein Dáviddal együtt 8600 méterről fordult vissza.

A mostani expedíció indulása előtt Klein Dávid azt mondta: a céljuk az, hogy feltegyék az i-re a pontot.