Tényleges életfogytig az ózdi kettős gyilkosnak

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság az ózdi kettős gyilkossággal vádolt férfit. Az ítélet nem jogerős.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság bizonyítottnak találta, hogy a 25 éves T. Ádám, ózdi lakos 2008. szeptemberében egy tartozási ügy miatt megölt egy helyi vállalkozót, majd végzett annak tíz esztendős kislányával.

A büntetőper május 10-én kezdődött Miskolcon a megyei bíróságon. Az elsőrendű vádlottat az ügyészség azzal vádolta, hogy 2008. szeptember 24-én munkahelyének telephelyére csalt, majd hátulról fejbelőtte a férfit, akinek hárommillió forinttal tartozott. Azzal azonban nem számolt, hogy a neki hitelező vállalkozó magával viszi 10 esztendős kislányát is, aki a kocsiban várakozott. Amikor a vádlott meglátta a gyermeket, őt is az udvarra csalta, majd őt is hátulról fejbe lőtte.

A vádlott korábban azt vallotta, hogy a vállalkozó férfi megfenyegette a tartozás miatt, emiatt félt tőle. Elmondása szerint csak lábon akarta lőni a férfit, de megbotlott, ezért fejbe találta. A 10 éves kislány meggyilkolása körülményeinek kapcsán azt mondta: nem emlékszik a történtekre. Vallomásában többször említette, rosszul van a vértől. Mint mondta, megbánta tettét, és nem vitatja, hogy ő lőtte agyon a helyi vállalkozót és annak 10 éves kislányát is.

A kislányt egy környékbeli, bokros területen rejtette el, a vállalkozó holttestét barátnője, valamint annak barátnője segítségével egy vízgyűjtő medencébe dobta, amiről azt hitte, savat tárolnak benne. A bűncselekmény nyomainak eltüntetésében segédkező fiatal nők a bűncselekmény másod- és harmadrendű vádlottjai. Segítőit, a két barátnőt a bíróság felmentette.

A férfit előre kitervelten, több emberen, aljas indokból és célból, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a megyei bíróság. Az ítélet szerint feltételesen sem bocsátható szabadlábra.