Fizetnének a békairtóknak

2010.06.06. 15:01
A varangyosbéka-ölés turistaprogramként való bevezetését javasolta az észak-ausztráliai Darwin polgármestere, a helyiek ugyanis már nem tudnak mit kezdeni a túlságosan elszaporodott állattal. A 92 milliónyi varangy eltüntetését még pénzzel is honorálnák.

Ausztrália északkeleti része évtizedek óta szenved az óriásvarangyoktól, amelyek a helyi növény-és élővilágot is veszélyeztetik.

A varangyokat több mint száz évvel ezelőtt a kártevők ellen telepítették be Dél-Amerikából. A következmények azonban szörnyűek lettek: mivel a békáknak nincsenek természetes ellenségei például bizonyos paraziták formájában, ezért korlátlanul elszaporodtak.

Az 1,3 millió négyzetkilométernyi Északi Területen összesen 92 millióra becsülik a varangyok számát - ez hetven béka négyzetkilométerenként, és 418 lakosonként.

Bufo marinus
Bufo marinus

Pépesített trágyává zúzták őket

Az óriásvarangy húsz centiméteres hosszával a világ legnagyobb kétéltűi közé tartozik. Az általa kiválasztott mérgező anyaggal egy kutyát is képes megölni.

"Ha a hozzánk látogató turisták segítenek nekünk a baj legyőzésében, fantasztikus tapasztalattal gazdagodhatnak, és intenzívebb, természetközeli élményben is részük lehet" - vélekedett Graeme Sawyer polgármester egy rádiós interjúban.

Sawyer azt javasolja, hogy tűzzenek ki díjat a békagyűjtésért, egy-egy példány befogásáért pedig több pénzt lehetne kapni, mint az alumíniumdobozok gyűjtéséért.

Queensland állam hatóságai korábban lakossági "megmozdulást" szerveztek a békák elleni hadjáratban. Akkor egyetlen nap alatt tízezer példányt gyűjtöttek össze a kétéltűekből, majd mélyfagyasztóban megölték és pépesített trágyává zúzták őket.