Kaszákkal esett egymásnak két család

2010.06.08. 14:57
Többen súlyosan megsebesültek, amikor egymásnak esett két család Taktaharkányban. A rendőrség tizenöt embert vett őrizetbe.

Két taktaharkányi család tizenöt tagját vette őrizetbe a rendőrség, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indítottak eljárást ellenük, tájékoztatott Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség ismertetése szerint a két család évek óta haragban van egymással, és időnként kapával, kaszával, kövekkel támadnak egymásra.

A mostani összetűzés egy szóváltásból indult, majd botok, kapák, kaszák, kerültek elő, és repkedtek az egymást sértegető megjegyzések. A verekedésben többen súlyosabban megsérültek, egyesek Molotov-koktéltól égési sérüléseket szenvedtek, mások végtagjait összetört üvegcserepek vagdosták össze. A lakásokban is kisebb-nagyobb károk keletkeztek.

A kiérkező rendőrök rövid időn belül rendet tettek a településen.