Lujza
-2 °C
13 °C

Zsilipkaput is találtak a fémhulladékban

2010.06.12. 14:29
Feldarabolt zsilipkaput is találtak azon a sajóbábonyi portán, ahol húszezer kilogramm fémhulladékot foglaltak le a vám és pénzügyőrök a napokban

Szabó Zsolt ezredes, a Vám és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának parancsnoka elmondta, az illegális fémhulladék-kereskedés felszámolása során a pénzügyőrök, a vas-, réz- és alumínium hulladékot között egy zsilip felvágott darabjait is megtalálták.

A kereskedés tulajdonosa ellen közérdekű üzem megzavarása miatt is eljárás indulhat, a jogszabály ezt akár öt év szabadságvesztéssel sújthatja.

A sajóbábonyi telep volt az első, amelyet a megyében illegális fémkereskedés miatt felszámoltak. A húsztonnányi hulladékot elszállították, és miután ezek eredetéről nincs bizonylat, elkobozzák.

A hulladék túlnyomó hánya vas- és acél volt, de találtak 1500 kilogramm alumínium és 1300 kilogramm vörösréz kábelt is.

A pénzügyőrök április elseje óta ellenőrzik fokozottan az ország fémhulladék-kereskedéseit. Ezt a tevékenységet a január 1-je óta hatályos törvény szerint csak engedéllyel lehet végezni.

Vízügyi szakemberek már korábban jelezték: a folyók, tavak mentén egyre gyakrabban tapasztalják, hogy ismeretlenek minden mozdítható, fémből készült berendezést ellopnak, ezért sok helyütt lehegesztik a zsilipek zárját. Legutóbb Szolnoknál, az alcsi szivattyútelep egyik vízáteresztő csövének tolózárja tűnt el.  A tettest a rendőrök elfogták.