Megkegyelmeztek a fegyvertartó apának

2010.06.15. 12:20
Jogerősen két évre próbára bocsátotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a szalkszentmártoni férfit, akinek nagyobbik fia egy légpuskával súlyosan megsebesítette öccsét. Az ítélőtábla enyhítette az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítéletét.

A 40 éves férfi 2005 nyarán kapott ajándékba egy légpuskát, amelynek tartásához rendőrségi engedélyre lett volna szükség, ezzel azonban a vádlott nem rendelkezett. A férfi a légpuskához 2007 nyarán a szalkszentmártoni piacon 500 darab lövedéket vásárolt. A fegyvert és a lőszereket apja házában tartotta. Bár a jogszabályok szerint a légpuskát az ahhoz tartozó lövedékektől elkülönítve, jól zárható helyen kell tárolni, a férfi erről nem gondoskodott, a fegyverhez bárki hozzáférhetett.  Sőt, a fegyvert - igaz, apjuk felügyelete mellett, de a három kiskorú gyerek is használta.

2008. április 9-én délután az apa a nappaliban volt, a gyerekek pedig az udvaron játszottak. A legnagyobb fiú egy körülbelül 30 méterről leadott lövéssel eltalálta öccsét. A meglőtt kisfiú sikoltozva rohant be a házba, miközben a vádlott kifelé szaladt, a bejárati ajtóban futottak össze. A gyereket orvoshoz, onnan kórházba vitték, végül több mint két hét múlva a fővárosi gyermekgyógyászati klinikáról engedték haza. A lövés a fiú mellkasát találta el, életveszélyes sérülést okozott. Teljes gyógyulása három hónapig tartott.

A táblabíróság gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a férfit. Az ítélőtábla jogerős, próbára bocsátást kimondó határozatával enyhítette az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítéletét.

A döntés indoklásakor elhangzott: a büntetési célok eléréséhez ebben az esetben nem feltétlenül szükséges szabadságvesztés kiszabása. Egy gondatlan bűncselekmény esetén, amely egyébként is súlyos megrázkódtatást okozott a családnak, nem lehet cél az ítélkezés során az, hogy az egyedüli családfenntartót megfosszák munkájától, és ezzel megélhetésüket komoly veszélybe sodorják.