Túlélte a hat emeletnyi zuhanást egy gyerek

2010.07.04. 12:23
A hatodik emeletről zuhant ki egy négyéves kisfiú a horvát fővárosban, de szerencséjére az utcán lévő bokrokra esett, és csak az egyik lábát törte el.

Csodával határos módon túlélte a zuhanást az a négyéves kisfiú, aki egy hatodik emeleti lakás ablakából esett ki a horvát fővárosban - számolt be a még szombaton történt esetről vasárnap a Jutarnji List című napilap.

"Az egész pár pillanat alatt történt, miközben a feleségem a fürdőszobában volt. A gyerek felmászott a radiátorra, nekidőlt az ablaknak, és megtörtént a legrosszabb" - idézte fel a balesetet a lapnak a fiú apja, hozzátéve, hogy feleségével együtt még mindig sokkos állapotban vannak az eset óta.

A gyerek mintegy 15 méternyit zuhant a hatodik emeletről, mielőtt elérte volna a ház melletti bokrokat, ahonnan az egyik, épp az utcán tartózkodó szomszéd szabadította ki. A szomszéd végül kihívta a mentőket is.

A lap szerint a rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport