Őrizetben az idősotthonbotrány egyik gyanúsítottja

2010.07.12. 15:25 Módosítva: 2010.07.12. 15:31
Több rendbeli csalás és gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a vecsési idősotthon ügyében. Egy férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A gyanúsított férfi jogosulatlanul vett át több millió forintot egy időseket elhelyező alapítvány kuratóriumi tagjaként január óta, a pénzt pedig saját célra fordította, közölte a rendőrség. Ráadásul úgy kötötte az ellátási szerződéseket és helyezte el az időseket az otthonban, hogy arra nem volt joga.

A kuratórium több olyan intézményt is működtetett Pest megyében, amelyekre nem volt hatósági engedélyük. A feljelentés szerint rossz körülmények között tartották az időseket és nem biztosították a megfelelő ellátásukat.

A monori rendőrkapitányság igazságügyi szakértőket is bevon az eljárás során, ezen kívül együttműködnek az önkormányzattal, az ÁNTSZ-szel és más szakhatóságokkal. Vizsgálják mások esetleges felelősségét is az ügyben.

A TV2 Aktív című műsora szerint több idős ember is a kiszáradás határán állt, sőt néhány korábbi haláleset is összefüggésbe hozható az elégtelen ellátással. Az intézményeket több millió forintos közüzemi tartozás miatt ellenőrizték a hatóságok, majd a borzalmas körülményeket látva elrendelték a bezárást, és kiköltöztették a beteg, magatehetetlen lakókat.