Az időjárás is tönkretehette a víztornyot

2010.07.14. 14:51 Módosítva: 2010.07.14. 20:58
A polgármester szerint a vizsgálat ugyan még tart, de felmerült egy olyan verzió is, hogy nem metángáz-robbanás okozta a fehérgyarmati víztorony balesetét, hanem az elmúlt időszak szélsőséges időjárása is szerepet játszott az építmény megsemmisülésében.

Elképzelhető, hogy mégsem metángáz-robbanás miatt semmisült meg kedden a fehérgyarmati víztorony, egy újabb verzió szerint az előző hetek szélsőséges időjárása is közrejátszhatott a robbanásban. A szakértői vizsgálat még tart, akár egy hónap is eltelhet, mire meglesz az eredmény.

A rendőrség közveszély-okozás miatt nyomoz, mert kedden felmerült, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet, amelyben szerencsére senki nem sérült meg.

Kedd reggel szemtanúk elmondása szerint morajlást követően felrobbant a fehérgyarmati víztorony, ami négy szatmári településen (Fehérgyarmat, Mánd, Kömörő, Penyige) 11 ezer ember vízellátását biztosította. Néhány óráig szünetelt a szolgáltatás, de a sérült torony kiiktatásával, földalatti tartályokból a szakemberek megoldották a vízellátást. Ebből annyit érez a lakosság, hogy kisebb a csövekben a nyomás, és most is vízkorlátozás van, tehát kertet locsolni, autót mosni tilos csapvízzel.

Tilki Attila (Fidesz), Fehérgyarmat polgármestere azt mondta, felmerült, hogy mégsem metángáz-robbanás miatt semmisült meg a víztorony. Az elsődleges vélemények robbanásról szóltak ugyan, de ennek szerinte az is lehet az oka, hogy 30 éve történt egy hasonló eset Békés megyében, és ott a vizsgálat kiderítette: metángáz okozta a robbanást. Ezt a tornyot azonban később építették, már biztonságosabb rendszerrel.

Az elmúlt időszakban rendkívüli időjárási viszonyok voltak a környéken, a legutóbbi viharban a torony közelében nyolc fát csavart ki tövestül a szél. Tilki Attila szerint a csészealj alakú víztartályban akár a vihar is elindíthatott egy lassú folyamatot, amely oda vezetett, hogy végül a létesítmény szétnyílt, mint a rózsa. A polgármester szerint akkor is számíthat vis maior támogatásra a város, ha az utóbbi verzió bizonyosodik be a vizsgálat végén.

Mint mondta, több hasonló rendszerű víztorony működik az országban, mint amilyen a fehérgyarmati volt. Ha kiderül, hogy az időjárás hatással lehet a működésére, akkor jobban oda kell figyelni azokra, az éghajlati viszonyokra is fel kell készülni.

Európában nem volt még példa arra, hogy egy víztorony szétszakadjon - mondta Szatmári Zoltán, a Tisza-Szamosmenti Közmű Kft. ügyvezető igazgatója. A szakértő szerint a metángázrobbanás kizárható, így valószínűleg a közelmúlt viharai és az erős szél indíthatta meg azt a fizikai folyamatot, amely miatt szétnyílt a hidroglóbusz.