Kiadta a BRFK a bankrablók TOP 10-es listáját

2010.07.29. 15:09
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály rablási osztálya összeállította a 2009-2010. évben Budapest területén történt, pénzintézetek sérelmére elkövetett rablásokkal megalapozottan gyanúsítható személyek TOP10-es listáját.

Az első számú ismeretlen elkövetőre bruttó 500 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a BRFK.

elkov1

A férfi körülbelül 170-180 centiméter magas, 40-50 év közötti, vékony
testalkatú, beesett arcú.

A második ismeretlen elkövetőre még nagyobb, bruttó egymillió nyomravezetői díjat tűztek ki.

elkov2

A férfi körülbelül 180-185 centiméter magas, 35 év körüli, erős testalkatú, kissé pocakos. A közelmúltban Budapest XI. kerületében fegyveres rablásokat követett el, feltételezés szerint több pénzintézet ellen is. Volt, hogy távoztakor egy füstbombát hagyott maga után.

A harmadik ismeretlen elkövető:

elkov3

A férfi körülbelül 180-190 centiméter magas, 35 év körüli, erős testalkatú, pocakos.

A negyedik ismeretlen elkövető:

elkov4

A férfi 35 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú, arca borotvált, orrnyerge széles, szája vékony.

Az ötödik és hatodik ismeretlen elkövető:

elkov5

A férfi 35-40 éves, körülbelül 190 centiméter magas, erős-izmos testalkatú, arca kerek, vastag bajuszt viselt. Társa 30 év körüli, körülbelül 165-170 centiméter magas, vékony, sportos testalkatú nő.

A hetedik ismeretlen elkövető:

elkov7

A férfi 35 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, erős-sportos testalkatú, haja sötétbarna színű.

A nyolcadik ismeretlen elkövető:

elkov8

A férfi 35 év körüli, körülbelül 180-190. centiméter magas, vékony testalkatú.

A kilencedik ismeretlen elkövető:

elkov9

A férfi 40 év körüli, körülbelül 165 cm magas átlagos testalkatú. A Hörcsög néven elhíresült férfi egy perc hét másodperc alatt rabolt ki egy XI. kerületi Fehérvári úti bankfiókot.

A tizedik ismeretlen elkövető:

elkov10

A férfi 35-40 év körüli, körülbelül 190 centiméter magas, normál testalkatú, bajuszt viselt. Ő még Hörcsögnél is gyorsabb volt, 50 másodperc alatt rabolt ki 2009. május 6-án egy XI. kerületi, szintén Fehérvári úti bankot.

A BRFK rablási osztálya kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5304 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével
kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatóak, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A fenti videót 2009 decemberében készítettük a bankrablások rohamosan növekvő számával kapcsolatban. (A fegyveres rablások száma Budapesten a 2007-es 68-ról, 2008-ban 91-re, 2009-ben pedig 191-re nőtt.) Több megtámadott pénztárosnőt is megkerestünk, de az átélt érzelmi sokk miatt egyikük sem akart nyilatkozni. Tavaly év vége óta Kéri Zoltán december elejétől nem a Cyber Hopmester Kft-nél dolgozik, saját céget alapított.