Az egyik áldozat apja szerint golyózápor volt Alsóörsön

2010.08.04. 16:40 Módosítva: 2010.08.04. 17:41
A kedd éjszakai alsóörsi lövöldözés túlélői arról számoltak be, hogy amikor megálltak a rendőr jelzésére, egy sötét autó tűnt fel. Ezután erős koppanásokat hallottak, de csak akkor fogták fel, hogy lövések voltak, amikor észrevették, hogy társukat eltalálták. A társaság Balatonudvariban nyaralt, szórakozni voltak kedden este. A 21 éves áldozat az Óbudai Egyetem Neumann János Informatika Karának Székesfehérvári Telephelyének 1. éves, mérnök-informatikus hallgatója volt.

Egy lány és négy fiú ült abban a Ford Fiestában, aminek közúti ellenőrzése során kedden éjjel Alsóörsön egy másik autóból agyonlőtték az igazoltató rendőrt és a megállított jármű egyik utasát, lőtt sérüléssel pedig súlyos állapotban kórházba szállítottak egy másik férfit.

A reggeli lövöldözésben elhunyt Ádám fényképe édesapja kezében
A reggeli lövöldözésben elhunyt Ádám fényképe édesapja kezében

A Zalai Hírlap információi szerint a megállított autóban ülők egy nagyobb, 10-15 fős társasággal nyaraltak Balatonudvariban, ahová évek óta jártak. A 21 éves áldozat, Németh Ádám apja szerint az öt fiatal vacsora után szórakozni indult kedden este. Előbb Füredre mentek, onnan Almádiba tartottak. Útközben több helyen is volt igazoltatás, őket is ellenőrizték már a lövöldözés helyszíne előtt. Aztán Alsóörsön a kemping közelében újra megállították az autójukat. Az édesapa, Németh István úgy tudja, hogy épp odalépett hozzájuk a rendőr. Az MTI-nek a hozzá eljutott beszámolók alapján azt mondta, hogy a Fiestát vezető fiatal kiszállt a kocsiból, és kérte a mellette ülő barátnőjét, hogy vegye elő a papírokat. A rendőr a kocsi bal oldalán hátrament a gumikat ellenőrizni, amikor mögülük váratlanul kivágott egy fekete autó, amiből sorozatot lőttek rájuk, golyózápor zúdult az autóra. (Ezt a fekete autót találták meg szerdán dél körül a közelben a rendőrök, a járműben feltételzhetően a gyilkos holtteste volt.)

Az autóban ülők erős koppanásokat hallottak - ekkor még fel sem fogták, hogy lövések voltak -, majd észrevették, hogy társukat eltalálták. Az anyósülésen ülő lány életét valószínűleg az mentette meg, hogy előredőlve a papírokat kereste, őt csak a szélvédő szilánkjai sebesítették meg.

"A rendőr azonnal életét vesztette, a fiam ült bal oldalon hátul, az út felől, őt is halálos lövés érte, aki mellette foglalt helyet, több lövést kapott. Ezt mondták el a telefonban a barátai, amikor értesítettek, utána már nem tudtunk velük beszélni" - mondta az édesapa, aki, amint fia barátai értesítették a lövöldözésről, azonnal a helyszínre ment, de a rendőrök őt sem engedték közel, hivatalos tájékoztatást pedig délutánig sem kapott a történtekről.

Az alsóörsi lövöldözés helyszíne
Az alsóörsi lövöldözés helyszíne

Az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő nyilatkozó azt mondta: a 29 éves főtörzsőrmester fejlövést kapott és azonnal életét vesztette, az autóban ülő 21 éves főiskolai hallgatót pedig mellkason találta egy lövedék. Mire a mentők a helyszínre értek, már ő sem élt, barátja karjaiban halt meg a támadást követő néhány percen belül.

A lövöldözésnek a veszprémi kórházba szállított 25 éves sérültje feltehetően nem célzott lövéstől, hanem valószínűleg egy gellert kapott lövedéktől, vagy lövedékektől sebesült meg, létfontosságú szervei azonban nem sérültek.

Az MTI informátora is megerősítette, hogy a közúti ellenőrzés alá vont Ford Fiestát és a rendőrautót is több lövés érte.

A 21 éves Németh Ádám az Óbudai Egyetem Neumann János Informatika Karának Székesfehérvári Telephelyének 1. éves, mérnök-informatikus hallgatója volt.

A család tagjai az MTI tudósítójának arról számoltak be, hogy semmilyen előzménye nem volt a lövöldözésnek, sem közvetlenül a tragédia előtt, sem korábban. A társaság tagjai mind kulturált viselkedésű fiatalok, soha nem volt senkivel összetűzésük, ezért is érthetetlen a váratlan tragédia.

Szemtanúja volt az eseményeknek? Van információja a lövöldözésről? Írja meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport