Kínában halálra ítéltek három főstricit

2010.08.11. 18:15
Kínában halálra ítélték egy prostitúciós hálózat három főnökét, akik több száz nőt kényszerítettek arra, hogy nyilvánosházakban dolgozzanak a délnyugat-kínai Csungkingban, közölte szerdán a helyi hivatalos sajtó.

A tartományi jogú város bírósága Vang Cecsi asszonyt és Tao Ming-kut bűnösnek találta abban, hogy 1994 óta 15 éven át nőket futtatott kilenc létesítményben, amelyeket tea- és szépségszalonoknak, illetve szállodáknak álcáztak. A vádak között szerepeltek bűnszövetkezetben elkövetett más cselekmények is.

A banda egy meg nem nevezett harmadik tagját ugyancsak halálra ítélték, de büntetésének végrehajtását két évre felfüggesztették. Az ügyben 23 másik személyt vádoltak meg azzal, hogy szervezte a nőket futtató hálózatot, erőszakos cselekményeket követett el, és megvesztegetett embereket, illetve őrizetben tartott másokat. Két évtől életfogytig tartó börtönbüntetéseket kaptak.

Négy csungkingi rendőrt három és féltől 15 évig terjedő börtönre ítélt a bíróság, mert kenőpénzeket fogadtak el, és cserébe védelmet biztosítottak a bandának.

A hálózat tevekénysége során mintegy 14,8 millió dollár bevételre tett szert.