A Balatonból és a Fertő-tónál is embereket kellett kimenteni

2010.08.27. 21:45
Hiába harangozták be előre, a délutáni vihar mégis sok embert ért felkészületlenül a nyugat-magyarországi tavakon. A vízirendőrök mindenkit kimentettek.

Nem vették elég komolyan a másodfokú viharjelzést a Balatonon hajózók, pénteken késő délutántól sötétedésig folyamatosan kapták a riasztásokat a vízirendőrök és a vízimentők. Az embereken segítettek, de a déli partra kisodródott vitorlások vízre juttatása szombatra marad.

Felborult vitorlások a Balatonon

Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy az egységeik a vihar feltámadása után órákon keresztül mentettek, tíznél több riasztáshoz kivonulva. Egy elsüllyedt hajóról és egy felborult katamaránról három embert kellett kimenteni a vízből, de több, partközelbe sodródott és megfeneklett vitorlás mentésére csak a viharos erejű, óránként 90-100 kilométeres sebességű szél enyhülése után lesz lehetőség.

Sötétedésig főként elsodródott vízi járművek utasainak segítettek, illetve elsodródott strandi és sporteszközök mentésében segédkeztek a vízimentők, életet menteniük nem kellett. Este nyolc órára a vízirendőrök minden hajója visszatért a mentésekből, azóta nem kaptak újabb riasztást.

Elsodródott egy csónak a Fertő-tavon

Osztrák és magyar tűzoltók is kivonultak egy elsodródott elektromos csónak mentésére a Fertő-tóhoz péntek este; a hajóban ülő két ember sérülés nélkül úszta meg a kalandot. A határ túloldalán indultak a víznek, de amikor hajójuk akkumulátorának lemerülése miatt segítséget kértek, hívásuk már a magyar hatóságokhoz érkezett; végül az ausztriai Mörbisch-ből kiérkező tűzoltók segítették őket partra.

A hadnagy, elmondta azt is, hogy a vihar miatt eddig négy kidőlt fa eltávolítását kérték tőlük. Győrben a délután óta tartó esőzés miatt szombat estére halasztották Al Di Meola gitárművész szabadtéri koncertjét. A Kisalföld.hu-nak a városháza ezt azzal indokolta, hogy mindenképpen óvni kívánják a résztvevők biztonságát.