Elgázolta a közterületest a hamis rokkantkártyával parkoló autós

2010.09.06. 16:48
Mozgáskorlátozott kártyával jogtalanul parkoló autós gázolt el egy közterület-felügyelőt vasárnap, a városligetben. A sofőr - akinek a kocsijában a gyereke is bent ült - elhajtott a helyszínről, de később elfogták a rendőrök. Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ellene eljárás.

A közterület-felügyelők azt is ellenőrzik, hogy a mozgáskorlátozott kártyákat a parkolásnál jogosan használják-e. Ez történt vasárnap a Városligetben is, ahová egyébként is csak engedéllyel lehet behajtani.

Az egyik városligetben parkoló autósnál az igazolványban olyan ember neve szerepelt, aki nem volt az autóban. A közterület-felügyelő tájékoztatta a sofőrt, hogy jogtalanul használja az engedélyt, ezért azt el is vette tőle.

Kérte a vezetőt, hogy igazolja magát, de ő ezt megtagadta. Visszaült autójába, és a figyelmeztetés ellenére gázt adott, majd elütötte a jármű előtt álló felügyelőt - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet.

A közterület-felügyelő a motorháztetőre esett, majd néhány méter után a földre zuhant a haladó autóról. Mentő vitte kórházba, könnyebb sérülésekkel.

Az autós - akinek a kocsijában egy gyerek is ült - elhajtott a helyszínről. A közterület-felügyelők rendőrt hívtak, akik később elfogták a sofőrt.

Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a sofőr ellen közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.