Elítélték a drótköteles bandát

2010.09.14. 12:06
Négy pénzintézet bankjegykiadó automatáját próbálta meg ellopni az a három férfi, akiket jogerősen 7 és 8,5 év közötti szabadságvesztéssel sújtott a szegedi ítélőtábla.

A három férfi 2008 szeptemberében határozta el, hogy bankjegykiadó automatákra szakosodik. Ehhez október 7-én elloptak egy autót.

Még aznap éjszaka a lajosmizsei OTP-fiókot akarták kifosztani, és hogy akciójukat zavartalanul végre tudják hajtani, elhatározták, hogy egy, a helyszíntől távolabb eső kocsmát felgyújtanak. A felcsapó lángokat a riasztó hangjára a helyszínre érkező vendéglős gyorsan meg tudta fékezni. Közben megpróbálták kiszakítani a helyéről az automatát, a drótkötél azonban elszakadt, ők pedig zsákmány nélkül hagyták el a helyszínt.

Vettek egy erősebb drótkötelet, amivel október 11-én hajnalban Szankon próbálkoztak, de itt sem jártak sikerrel, mert megszólalt a riasztó. Nem sokkal később Soltvadkerten már sikerült kiszakítaniuk a helyéről az automatát, de a maguk után vonszolt berendezés néhány méter után leszakadt. A vádlottak az autót okolták a sikertelenségükért, ezért megszabadultak a járműtől: Kecskeméten a csalánosi parkerdőben felgyújtották.

A három férfi egy kiskunfélegyházi autókereskedésből szerzett új autót, ráadásként egy másik gépkocsit is elloptak, amivel a működésképtelen kisteherautót egyikük tanyájára vontatták.

Október 22-ére a vádlottak egy albertirsai pénzintézetet szemeltek ki. Bevonták egy negyedik társukat is, aki a helyszínre fuvarozta őket. Itt már sikerült az automatát kiszakítani a helyéről és a lopott járműben elhelyezni. Az automatát a tanyára vitték, és a zsákmányolt 31 millió forintot elosztották, úgy, hogy a negyedrendű vádlott egymillió forintot kapott a segítségért.

A táblabíróság folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen, dologi erőszakkal elkövetett lopás kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akiket 7 és 8,5 év közötti szabadságvesztéssel sújtott jogerősen. A negyedik esetnél közreműködő férfi 1 év 4 hónap börtönt kapott. Az ítélőtábla arra is kötelezte a három férfit, hogy a károsultaknak – a pénzintézeteknek és cégeknek – fizessenek meg csaknem 35 millió forintot.

  • Tippek
  • Bankszámla