Kiüríttették a termet a Budaházy-perben

2010.09.23. 16:22
Délután már csak a sajtó képviselői hallgathatták a Budaházy-per tárgyalását, mivel a hallgatóság zúgolódása miatt ki kellett üríttetni a termet.

Az eljáró bírói tanács az ismétlődő rendzavarások miatt kiüríttette a termet az állam elleni bűncselekmény vádjával folyó Budaházy-per csütörtöki másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán.

Budaházy György csütörtökön az ügyében eddig született három bírói döntés ellentmondásait sorolta. Amikor a tanácselnök a több órája beszélő férfit arra kérte, hogy fogja rövidebbre nyilatkozatát, Budaházy ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás ezt a védelemhez való jog csorbításaként értékelte, míg Budaházy hallgatóság soraiban helyet foglaló hívei felzúdultak és hangosan tiltakoztak.

Ezután a bíró szünetet rendelt el, majd újabb egy órát adott a vádlottnak, aki egy korábbi tárgyaláson már fél napig elemezte a vád tárgyát képező, négy évvel ezelőtti írásait. Délután már csak a sajtó képviselői hallgathatták a tárgyalást, amely október 1-jén Gaudi-Nagy Tamás és az ügyész perbeszédeivel, illetve Budaházy utolsó szó jogán előadott felszólalásával folytatódik. Az ítélőtábla az azt követő két héten belül hirdet majd másodfokú határozatot.

A csütörtöki tárgyaláson Budaházy többek között azt hangoztatta, hogy 2006 őszén nem az állam védte az alkotmányt, hanem a kormány a saját hatalmát. Szóvá tette, hogy az ügyében korábban született elsőfokú ellentmondó, felmentő, illetve marasztaló ítéletek még abban az objektív kérdésben sem egyeztek, hogy ő közvetlenül hívott-e fel erőszakos cselekményekre vagy sem.

A bíróság tervei szerint csütörtökön megkezdődtek volna a perbeszédek, de Gaudi-Nagy Tamás több órásra tervezett védőbeszéde miatt október 1-jére halasztották a tárgyalást. Budaházy ügyvédje, a jobbikos országgyűlési képviselő jelezte: védőbeszédében részletesen elemezni akarja majd a 2006. őszi politikai helyzetet is.