Diákokat igazoltattak a csabai plázában

2010.09.28. 17:43
Egy óra alatt tíz középiskolás diákot igazoltattak rendőrök Békéscsaba belvárosában egy bevásárló és szórakoztató központban kedd délelőtt.

A két járőr és egy bűnmegelőzési előadó azt tudakolta a diákoktól, hogy miért töltik játékkal és nézelődéssel az időt. Egy tanuló a betegségére hivatkozott, másik három azt állította, hogy éppen lyukasórája van, míg a többiek később kezdődő tanításról, illetve gyakorlatról beszéltek.

A békéscsabai rendőrség az ellenőrzés tapasztalatait megosztja az iskolákkal, így az intézmények vezetői, tanárai ellenőrizni tudják, hogy az igazoltatott diákok valóban a szabadidejüket töltötték a bevásárlóközpontban, vagy lógtak valamilyen óráról.

A békéscsabai kapitányság a tervek szerint a későbbiekben is tart hasonló ellenőrzéseket. Amennyiben egy-egy iskolából több diákot is az intézményen kívül találnak a tanítási időben, az iskola ifjúságvédelmi felelősét is bevonják a programba. A cél az, hogy a tanítási időben, amikor a szülő úgy tudja, hogy gyermeke az iskolában van, a fiatalok valóban ott legyenek, és ne máshol töltsék az időt.