Kidobták a nyugdíjast a termékbemutatóról

2010.10.04. 13:31
Megszégyenítette a termékbemutatót tartó előadó a nyugdíjas nőt, aki felmérgesítette.

Fesztiválos, buszos túrára jelentkezett egy csanádapácai asszony, akit az ehhez kapcsolódó termékértékesítés közben kitessékeltek a programról. Silló Jánosné szerint minősíthetetlen szavak kíséretében kellett távoznia, miután ellenvéleményének adott hangot egy gyógyhatású termékről - adta hírül a Beol.hu.

Egy gyógyhatású készítményhez kapcsolódóan közbeszólt, egyet nem értését fejezte ki, erre haragra gerjedt az előadó. "Azt mondta, fogjam meg a táskámat, takarodjak ki, ráadásként vén hülyének nevezett a fiatalember, aki még azt is kilátásba helyezte, hogy utánam jön és az ajándékként kínált vasalóval szétveri a fejemet" — mesélte az asszony.

Sillóné egy hete panaszt tett a szervezőknél, de szóra se méltatták. Ivanics Katalin, a megyei fogyasztóvédelmi egyesület elnöke szerint ilyen esetben a vásárlót önmagától kell megvédeni.

A lapnak beszámolt arról, hogy nyugdíjasként a szomszédasszonyával kéthavonta befizetnek ilyen utakra, mert olcsó, ajándékokkal kecsegtetik és kikapcsolódnak. Vásárolt már gyapjú derékaljat, masszírozógépet, kozmetikumokat is, eddig soha nem volt gondja.