Moslékkal etették foglyaikat a magyar embercsempészek

2010.10.08. 22:38 Módosítva: 2010.10.09. 15:19
Munka ígéretével csalták Kanadába azokat a magyarokat, akiket aztán ingyen dolgoztattak.

Az esetről pénteken számolt be a National Post kanadai lap internetes oldala. A hamiltoni székhelyű embercsempészek építkezésekre hordták áldozataikat, és ingyen dolgoztatták őket.

A kanadai rendőrség D. Ferenc, ifjabb D. Ferenc, K. Gyöngyi, D. Lajos, K. Ferenc, D. Gizella, K. Atilla, D. Gyula és K. Zsanett ellen adott ki elfogató parancsot. A körözött személyek életkora 24 és 48 év közötti. Egyebek között embercsempészés, csalás és lopás miatt akarják kézre keríteni őket.

A rendőrség közleménye szerint a csoport állandó munka, magas fizetés és egy jobb élet ígéretével magyarországi munkanélküli szegények közül toborozta áldozatait. Hamiltonba érkezve azonban azonnal a menekültügyi és a szociális segélyhivatalba vitték őket, ahol hamis papírokat töltettek ki velük.

A kiutalt segélyeket az embercsempészek, akik az újonnan érkezetteket a házaik pincéjében tartották, elvették áldozataiktól. A Kanadába csábított emberek szemetet és ételmaradékot kaptak enni, rendszerint naponta csak egyszer. Hosszú órákon át, fizetség nélkül dolgoztatták őket. Az embercsempészek folyamatosan számon tartották, hogy áldozataiknak mennyi pénzük van, de még azt is, hogy kivel álltak szóba. Figyelték őket, hogy ne tudjanak megszökni.

A csoportot végül az egyik becsapott ember buktatta le, aki értesítette a kanadai állampolgársági és bevándorlási hivatalt. Az áldozatok egy része azóta visszatért Magyarországra. Többen Kanadában maradtak és most nem kormányzati szervezetek segélyeiből élnek.

Helyes Imre, az ottawai magyar nagykövetség konzulja az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az embercsempészek után folytatott nyomozásról, az úgynevezett OPAPA projektről tavaly év végén jelentek meg az első tudósítások a kanadai, majd a magyar sajtóban. Az eljárás a jelek szerint most érkezett el abba a szakaszba, hogy a hatóságok konkrét személyek ellen elfogatási parancsot adhassanak ki. Az üggyel kapcsolatban a kanadai hatóságoktól megkeresés egyelőre nem érkezett a magyar külképviseletre .

A National Journal szerint az eset egy szélesebb trendbe illeszkedik bele. Jason Kennedy kanadai bevándorlásügyi miniszter korábban felkereste a szerkesztőséget, ahol a munkatársakkal megvitatta, hogy milyen változtatásokat kellene bevezetni a bevándorlók kanadai elbírálásának gyakorlatába. A miniszter elmondta, hogy szervezett bűnözők strómanokat szállítanak Kanadába, akiknek segítségével megcsapolják a szociális juttatásokat. A miniszter kiemelte, hogy az EU-tagállam Magyarországról rengetegen érkeztek. 2009-ben 2500 magyar állampolgár kért menedékjogot Kanadában, közülük azonban mindössze hárman kapták meg az állami védelmet.