Egy régi Sokol buktatta le a tolvajbandát

2010.11.05. 16:52
Összesen húsz betörést és ötven fémlopást ismert be az a hattagú tolvajbanda, amelyre a héten csaptak le a rendőrök Balatonkenesén. A tolvajok a nyár vége óta tevékenykedtek a Balaton környékén, a különböző lopások egy kenesei családhoz köthetőek a rendőrök szerint.

A lopássorozat felderítésére októberben figyelőszolgálatot szerveztek a rendőrök a balatonfűzfői és a balatonvilágosi polgárőrökkel.

Október végén igazoltattak egy gyanúsan viselkedő férfit, aki a rendőrök kérdéseire zavartan válaszolgatott. Azt mondta, hogy egy helyi családnál lakik, és az ő megbízásukból egy telket gondoz. A rendőrök kimentek a telekre, ahol az ott lévő lakókocsiban, a hűtőn három rádiót találtak. Egy régi Sokolra még a tulajdonosa neve és címe is fel volt írva. Ez éppen egy olyan cím volt, ahová néhány nappal korábban betörtek.

A férfit előállították és már az első kihallgatásán beismert tizennégy betörést, amit Balatonakarattyán követett el. Meg is mutatta a rendőröknek a különböző helyszíneket. Közben megnevezte társait is, ők már balatonvilágosi betöréseket is beismertek. A szálak egy a rendőrök előtt ismert helyi családhoz vezettek, a család tagjai ellen már többször volt eljárás hasonló ügyekben.

A kenesei rendőrök közben folytatták a figyelőszolgálatot és két újabb embert igazoltattak a következő időszakban. Ők negyvenhat fémlopást ismertek be, társaikként szintén a rendőrök előtt már ismert család tagjait nevezték meg.

A rendőrök eddig hat embert állítottak elő - öt közülük balatonkenesei. Ketten szabadlábon védekezhetnek, négyen őrizetbe kerültek.