Csapdába esett egy mentőautó az V. kerületben

2010.11.24. 20:58
Több mint száz autó akadt fenn Budapest belvárosában a február óta működő süllyedő oszlopokon. Legutóbb szerdán történt hasonló baleset, akkor egy beteget szállító mentőautó tört össze az V. kerületben. A sofőr ellen szabálysértési eljárást indítottak.

A süllyedő oszlop épp akkor emelkedett fel, amikor a mentő ráhajtott. A mentőautóban kinyílt a légzsák, megrepedt a szélvédő, valószínűleg legalább félmilliós a kár. A sofőr és a mentőápoló könnyebben megsérült. A balesetet ipari kamera is rögzítette.

Illés István, Belváros-Lipótváros közterület-felügyeletének igazgatója elmondta: a mentőautó sofőrje vélhetően nem vette figyelembe az oszlop mellett elhelyezett táblát és a jelzőlámpát. Az oszlopnak nem volt elég ideje a járművet érzékelni, és visszasüllyedni teljesen a burokba.

A közterület-felügyelet vezetője a felvételekre hivatkozva azt mondta, hogy a mentő egy fekete taxi után szabálytalanul akart áthajtani, akkor, amikor az oszlop már elkezdett újra felemelkedni. Az autósok sokszor nem állnak meg, hanem átcsúsznak ugyanazon a zöldön, pedig ez veszélyes, közölte.

Az esetet a rendőrség is vizsgálja, a mentőautó vezetője ellen szabálysértési eljárás indult.