Autóval üldözték a devecseri szökevény vonatot

2010.12.09. 08:45

Mozdonyvezető nélkül gurult egy évvel ezelőtt Devecsertől Tüskevárig a Balatoni Iparvasutak egy 1042 tonnás szénszállító vonata, írja a csütörtöki Népszabadság. A magánvasút szerelvénye 2009. december 9-én 11 óra után néhány perccel indult meg a lejtős pályán, miközben a mozdonyvezető az állomás épületében tartózkodott.

A 198 méter hosszú szerelvényt a vasutasok kilenc kilométeren át futva és autóval üldözték, a mozdonyvezető egy alkalmasnak gondolt helyen fel akart ugrani a 30-40 kilométeres óránkénti sebességgel haladó vonatra – de végül letett erről a nyaktörő mutatványról.

A vasúti üzemzavarban csak azért nem sérült meg senki, mert a szemből érkező gyorsvonat késett, így időben fel lehetett tartóztatni és félreállítani egy másik állomáson. Ha nem késik, egy kanyarban pont szembe rohant volna az elszabadult tehervonattal.

A kilenc kilométeren át vezető nélkül haladó tehervonatot végül úgy sikerült megállítani, hogy a devecseri forgalmista értesítette tüskevári kollégáit, akik féksarukat helyeztek a sínekre.

A mozdony személyzete a történtek kivizsgálásakor beismerte, hogy hibáztak: járó motorral hagyták magára a szerelvény két, egymáshoz kapcsolt mozdonyát, a kiegészítő fékezőszelepet pedig nem helyezték teljes fékállásba. A vonatot üzemeltető társaságnál is voltak hiányosságok, de azt már nem tudni, mi lett a felelősökkel.