Személyautó ütközött vonattal

2011.01.09. 20:01
Kora este újraindult a vasúti közlekedés Pestszentimrénél, miután befejeződött a helyszínelése annak a halálos balesetnek, amelyben egy vonat és személyautó ütközött össze Budapesten, a XVIII. kerületben.

Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese közleményében azt írta: az ütközésben érintett, Lajosmizséről Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat is továbbindulhatott, az utasoknak már nem kell átszállniuk vonatpótló autóbuszra. A Budapest-Kecskemét vonalon kialakult 20-30 perces késések az esti órákban fokozatosan megszűnnek - tette hozzá a sajtóügyeletes.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Papp Judit korábban az MTI-nek elmondta: a balesetben egy ember életét vesztette, egy súlyosan, kettő könnyebben megsérült.

A sajtóügyeletes elmondta, hogy az Eke utca és a Nagykőrösi út kereszteződésében egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között a vasúti sínekre hajtott, a vonat pedig az autót elsodorta. A balesetben a vonaton utazók közül senki nem sérült meg.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a vonat maga alá gyűrte a személyautót, a tűzoltók a roncsok közül szabadították ki az egyik utast. Egy sérültet hordágyon vittek el.