Fülöncsípték a kocsmából kitörő betörőt

2011.01.17. 16:20
Szórakozás után elaludt a vécében, majd kifelé menet kirámolt egy somoskőújfalui italboltot egy 24 éves férfi vasárnap hajnalban, közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Dankóné Nagy Éva elmondta: az italboltból betörésről érkezett bejelentés, de a férfi inkább "kitört".

A gyanúsított az italboltban szórakozott, majd a vécében elaludt, és ébredéskor észlelte, hogy a kocsma időközben bezárt, a vendégek és az alkalmazottak is távoztak - tette hozzá.

A férfi ekkor kutatta át az üzlethelyiséget és vette magához az ott talált mintegy 110 ezer forintot, valamint csokoládét és egyéb termékeket, majd a nyitva hagyott ablakon kimászott.

A szóvivő közölte: rövid időn belül elfogták a rendőrök a férfit, ellene lopás miatt indítottak eljárást.