Tudta az önkormányzat, hogy szabálytalanul működik a West Balkán

2011.01.19. 13:28 Módosítva: 2011.01.19. 14:09
Budapest Főváros Kormányhivatala megállapította, hogy a West Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi kormányrendeletet, de azt is, hogy az önkormányzatnak hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely nem a megengedett nyitvatartással működik.

A West Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.

Az ellenőrzés során Budapest Főváros Kormányhivatala megállapította: az elsőfokú hatóságként eljáró VI. kerület Terézváros Önkormányzat jegyzőjének hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltételektől eltérő nyitvatartási idővel működik. Helyszíni jegyzőkönyvében a jegyző intézkedett is a bezárás érdekében, ám a végrehajtás elmaradt.

A Pesti Imre kormánymegbízott által aláírt közlemény szerint a hivatal - mint másodfokú hatóság - azonnal hozzáfogott a hatáskörének megfelelő vizsgálatokhoz.

A kormányhivatal kedden, felügyeleti jogkörét gyakorolva, utasította az önkormányzatot, hogy a kereskedelmi tevékenység ügyében egy napon belül hozzon döntést és gondoskodjék annak végrehajtásáról.

A szabályozási hátteret megvizsgálva a hivatal megállapította, hogy az ide vonatkozó 210/2009. Kormányrendelet az indokoltnál nagyobb mozgásteret enged, így lehetőséget nyújt a szabályok kijátszására. A vizsgálat eddigi eredménye alapján a West Balkán Kft. is ezt tette.

A Budapest Főváros Kormányhivatala az ügymenetek gyorsítása és a jobb átláthatóság érdekében kezdeményezi a törvényi szabályozás szigorítását, továbbá javaslatot tesz egyes szakhatósági jogkörök egyesítésére.

A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra, ideiglenesen bezáratta a budapesti West Balkán szórakozóhelyet - tájékoztatott később a kerületi önkormányzat.

  • Hírek
  • Hírek