Előzetesben a nagykállói gázoló

2011.02.09. 11:58

Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a 44 éves, nagykállói férfit, aki autójával hétfőn halálra gázolt két nőt Nagykállóban.

Az 51 éves asszony és 25 éves lánya éppen hazafelé gyalogoltak, amikor a tragédia bekövetkezett.

Fotó: Balázs Attila
Fotó: Balázs Attila

A gázoló kocsiját hátrahagyva elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban 4 órán belül elfogták, és vérvételre előállították.

Gyanúsítottként kihallgatni akkor azonban nem tudták, mert a férfi annyira ittas volt, hogy nem tudott vallomást adni. A Nyíregyházi Városi Bíróság szerdán döntött a nagykállói, 44 éves, büntetlen előéletű férfi előzetes letartóztatásáról. A határozat jogerős.

Az eddigi adatok szerint a két halálos áldozatot követelő tragédiát az okozta, hogy a férfi ittas volt és olyan gyorsan hajtott, hogy elvesztette uralmát járműve fölött.

A gépkocsi sodródni kezdett és elütötte a vele szemben, az úttest jobbszélén gyalogló S. Jánosnét és S. Adriennt. Ez után az autó kitört egy telefonvezetéket tartó oszlopot is.

A bűncselekményre kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.