Cserbenhagyta áldozatát a gázoló nő

2011.02.24. 13:37

Elütött, majd magára hagyott egy sérült, 67 éves asszonyt egy miskolci autós. A baleset szerda délben történt a Szilvás út és a Szentgyörgy út kereszteződésében, a kijelölt gyalogátkelőn. A sofőr ugyan megállt és váltott néhány szót a földön fekvő 67 éves nővel, ám végül segítségnyújtás nélkül tovább hajtott - közölte csütörtökön Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A diósgyőri rendőrőrs járőrei rövid idő alatt elfogták és előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra a balesetet okozó 24 éves sofőrt, a nő vezetői engedélyét a hatóság azonnal bevonta. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása és közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított ellene eljárást - tette hozzá a szóvivő.