Már kilencvennyolc halott van Új-Zélandon

2011.02.24. 06:10 Módosítva: 2011.02.24. 08:44
Kilencvennyolc halálos áldozata van a hivatalos adatok szerint a keddi új-zélandi földrengésnek, 226 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván, közölte a rendőrség.

A mentőalakulatok továbbra is túlélők után kutatnak a romok között az ország második legnagyobb városában, a 390 ezer lakosú Christchurchben, ahol rendkívül súlyos károkat okozott a 6,3-as erősségű földrengés.

Napról napra, óráról órára csökken az esélye annak, hogy túlélőket találnak a törmelékek alatt. Szerdán nem találtak egyet sem.

A kutatás különösen intenzív egy belvárosi épületnél, amelyben angol nyelviskola működött, és amelynek romjai nagyjából ötven embert - tanárt és diákot - temettek maguk alá.

A kínai állami tv jelentése szerint a nyelviskola huszonegy diákja tűnt el. Az egyik kínai tanuló, egy fiatal nő felhívta Kínában élő férjét a földrengés után. A japán kormány közölte: a nyelviskola huszonhét japán diákja és két fiatal dél-koreai is az eltűntek között van.

Az eddigi információk szerint nincs magyar áldozat, erősítette meg a christchurchi Magyar Klub elnöke, Tóth István. Tudomása szerint magyar sérültje sincs a természeti katasztrófának.

A város csatatérre emlékeztet, még most is vannak düledező épületek. Az utakon sok helyütt hatalmas repedések jelentenek veszélyt az autósokra.

Tóth 1957 óta él Christchurchben, az egyesületet 1975-ben hozták létre. A Magyar Klubnak jelenleg hatvannégy tagja van.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport