Nyusza gyereknek tűnt az öcsödi horrorház tulaja

2011.02.26. 09:03
Szerény, visszahúzódó, ártalmatlan embernek ismerték Öcsödön az egykori kéményseprőt, akit a darabolós gyilkossággal gyanúsít a rendőrség, és akinek a kemencéjében legalább három ember maradványait találták meg. Nem tudják, milyen kapcsolat fűzte a nála húsz évvel fiatalabb, még iskolába járó másik gyanúsítotthoz, akinek egyik rokona évek óta börtönben ül gyilkosság miatt.

Bordó rendőrségi pecsét virít a kapuján és egyetlen utcára néző, bedeszkázott ablakán annak az öcsödi nádfedeles háznak, ahol legalább három ember maradványait találták meg a kemencében a rendőrök.  A házban élő 36 éves J. Bálintot és feltételezett bűntársát, a 17 éves J. Benedeket januárban vették őrizetbe. Azzal gyanúsítják őket, hogy megölték és feldarabolták a kunszentmártoni T. Lászlót (†17), aki októberben tűnt el. Egyikük beismerő vallomást tett. A ház átkutatása után derült ki, hogy valószínűleg több áldozat is van. A Blikk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a házban rögzített nyomok hatalmas vérfürdőkre utalnak: vérnyomokat találtak több helyiségben a falakon, a fürdőszobában a kádban is.

A házat a rendőrség lezárta (Fotók: Huszti István)
A házat a rendőrség lezárta (Fotók: Huszti István)

Az öreg, de rendezettnek tűnő ház az egyik faluszéli utcában áll, nem messze a temetőtől és a Körös-parttól. Embermagas, átlátszatlan fakerítés takarja az udvart, a réseken át rendben tartott telek, elhagyott kutyaól látszik. A szomszédasszony csengetésünkre kijön a kapuhoz, de amint meghallja, hogy újságírók vagyunk, sarkon is fordul.

„Ösmertem Bálintot elég rég” – mondja elgondolkozva a ház előtt megszólított idős ember, miközben lekászálódik a biciklijéről. „Megdöbbentem, amikor a tévében hallottam, mi történt. Nyusza gyereknek néz az ki” – magyarázza. Nincs egyedül, a faluban bárkit kérdezünk, mindenki azt mondja: szerény, egyszerű, visszahúzódó  embernek ismerték a környéken J. Bálintot, és döbbenten állnak a történtek előtt.

A férfi néhány évvel ezelőttig kéményseprőként dolgozott Öcsödön, azóta pedig a megyei újság, az Új Néplap kihordója volt, egészen a letartóztatása napjáig, erősítette meg a falubeliektől hallottakat a település polgármestere, Molnár Bálint. A polgármester ismerte a fiatalabbik gyanúsítottat, J. Benedeket is,  akinek csak vezetékneve kezdőbetűje azonos J. Bálintéval, egyébként nem rokonok. A faluban beszélik, hogy a fiú az elmúlt évben sokszor fordult meg J. Bálintnál, gyakran a házában is aludt. Azt, hogy pontosan milyen kapcsolat volt kettejük között, honnan ismerték egymást, senki sem tudja megmondani nekünk.

Zárkózottan élt a gyanúsított
Zárkózottan élt a gyanúsított

Benedek a szomszédos Kunszentmártonra járt iskolába, de az utóbbi időben kimaradozott, mondja a kocsmában egy idősebb helyi férfi, aki állítása szerint ismerte őt és Bálintot, valamint a meggyilkolt T. Lászlót is. A férfi szerint a gyilkossági ügy kipattanása előtt nem sokkal hirtelen feltűnően megváltozott Benedek „felszerelése”, drágának tűnő ruhákat, farmert kezdett hordani, új mobiltelefont láttak nála, amin csodálkoztak is, nem tudták, miből telik neki erre.

Bálint szegény volt, mióta a kéményseprést abbahagyta, a reggeli újságkihordáson kívül nem dolgozott mást. A kocsmában megismert férfi szerint korábban házas volt, de évekkel ezelőtt elvált a feleségétől, aztán „beindult a semmittevés”.

A gyilkosság indítékairól vad pletykák indultak a háromezer lelkes faluban, néhányan sátánizmusról kezdtek suttogni. Az idősebb férfi, aki szerint a meggyilkolt László „egyszerű, szolid kis fiatal volt”, találkozott olyan elmélettel is, hogy a fiú talán megtudott valamit Benedek pénzének forrásáról, feljelentéssel fenyegetőzött, és ezért kellett meghalnia.

Az eltűnt fiúról állítólag már decemberben beszélt a rendőröknek egy helyi fiatal lány, aki karácsony környékén sírva szalad ki ingben-bugyiban J. Bálint házából. Állítása szerint a gyanúsítottak napokon át fogva tartották, és többször megerőszakolták. A lány azt mondta a rendőröknek: kihallgatta a két férfi beszélgetését, és rájött, hogy ők ölték meg T. Lászlót.

Molnár Bálint, Öcsöd polgármestereFotó: Huszti István
Molnár Bálint, Öcsöd polgármestere
Fotó: Huszti István

A kemencében talált maradványok hírére a falubeliek eszébe jutottak korábbi eltűnési esetek is. Tavaly nyoma veszett egy fiatal öcsödi fiúnak, aki állítólag Benedek rokona volt. Egy férfi azt állítja: ő látta ezt a fiút eltűnése napján a két gyanúsított társaságában. A helyiek beszélnek még egy eltűnt kunszentmártoni lányról is. A rendőrség eddig csak annyit közölt, hogy továbbra is vizsgálnak több eltűnési esetet, folynak a tanúkihallgatások, és szakértői véleményekre várnak.

A polgármester azt mondja, maga sem tud többet a nyomozás állásáról, irányáról, mint bárki más a faluban. Bánkódik amiatt, hogy hiába próbáltak javítani Öcsöd József Attila miatt rosszul csengő nevén, most a darabolós gyilkosságok miatt kapta fel őket a sajtó. Szerinte a közbiztonság nem a legjobb ugyan, de a betörésnél, lopásnál súlyosabb bűncselekmény nagyon ritka.  Ezelőtt utoljára nyolc évvel ezelőtt történt gyilkosság Öcsödön, megfojtottak egy nőt.  A bűncselekményt J. Benedek egyik rokona követte el, aki most is börtönben ül.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport