Gergényi feljelentést tesz az elkent ügyek miatt

Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány nevében ügyvédje feljelentést tett ismeretlen tettes ellen okirat-hamisítás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt az illetékes ügyészségnél.

Gulyás Gábor ügyvéd csütörtökön levélben közölte: egy a médiában is bemutatott, és a BRFK által egy újságíró ügyében kiállított "valótlan irat" miatt tesznek feljelentést. Az iraton az olvasható, hogy "Gergényi úr utasítására". Ezzel az ismeretlen tettes visszaélt a nyugalmazott rendőr vezérőrnagy nevével - írta az ügyvéd.

A Fővárosi Bíróságon február 21-én tartott tárgyaláson két, hivatali visszaéléssel vádolt rendőrtiszt azzal védekezett, hogy az elöljárók parancsára szüntetett meg 2004-2005-ben elkövetett közlekedési szabálysértés miatt indított ügyeket.

A vádlottak által csatolt, és a tárgyaláson bemutatott iratok között volt az ismert televíziós Juszt Lászlóé, amelyen kézzel írva az szerepel, "Gergényi kérése" (Gergényi Péter 2003-2007 között volt budapesti rendőrfőkapitány).

Juszt László közleményében azt írta: ő ilyet nem kért, ráadásul 1989 óta nincs is a nevén személygépkocsi.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59