Felmentették a séi cukrászt

Jogerősen felmentette a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vádja alól a Vas Megyei Bíróság kedden azt a séi cukrászt, aki a vád szerint 2006 augusztusában több mint négyszáz ember megbetegítő, hat ember életét követelő szalmonellafertőzést okozott.

A cukrászat vezetőjét már első fokon is felmentette a bíróság, az ítélet szerint nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy a cukrászat dolgozóinak gondatlansága vagy szakmai szabályszegései okozták volna a halálos kimenetelű fertőzést. A Vas Megyei Bíróság jogerős ítélete szerint az ok-okozati összefüggés elengedhetetlen a bizonyossághoz, a büntetőjogi felelősség megállapításához.

A vád szerint a szakértői vélemények alapján egyértelmű, hogy a fertőzés forrása a vádlott által vezetett cukrászüzem volt, a cukrászatban többszörösen megsértették a higiéniai szabályokat, technológiai előírásokat. Az ügyész fogházbüntetés kiszabását kérte a vádlottra. A védelem álláspontja szerint azonban a vád és a szakértői vélemények is csupán feltételezéseken alapultak, több ponton ellentmondanak egymásnak, sőt vannak olyan szakértői vélemények is - köztük az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) akkori vizsgálatának jegyzőkönyve -, amelyek a vádlott ártatlanságát támasztották alá.

A bíróság első fokon és másodfokon is a védelem álláspontját osztotta, ugyanis az eljárás során egyik szakértő sem tudta megmondani, hogy a szalmonella kórokozója hogy került a cukrászatba és onnan az elkészített dióskockába. Az ügyben másodfokon eljáró bíróság ítélete is megerősítette: a szakértői vélemények a fertőzés forrásával kapcsolatban sok feltételezést tartalmaztak, ezek azonban nem szolgáltattak kellő alapot az ítéleti bizonyossághoz.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárásban hosszasan vizsgálta a már elkészített sütemények kiszállításának körülményeit is. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság rámutatott arra: az ítélet szempontjából nem releváns - a fertőzés terjedéséhez és erősségéhez viszont hozzájárulhatott -, hogy a melegítőkonyhákban hogyan tárolták és onnan milyen körülmények között szállították tovább a süteményeket. Ezért ugyanis a vádlott nem vonható felelősségre.

Az ítélet indoklásában a Vas Megyei Bíróság kitért arra, hogy a fertőzés augusztus 19-én következett be, az első megbetegedések augusztus 20-án jelentkeztek, az ÁNTSZ vizsgálatát - amely nem talált hibát - azonban csak augusztus 21-én végezték el a cukrászüzemben, ahol előző nap nagytakarítást végeztek.

A bíróság mindezek alapján úgy döntött, hogy helybenhagyja az első fokon született ítéletet, amely bizonyíték hiányában mentette fel a vádlottat. Az ítélet jogerős.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59