Egymilliót kap, aki segít elfogni a bankrablót

Budapest rendőrfőkapitánya egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni a Villányi úti bankfiók kirablóját.

A 35 év körüli, 185 centiméter magas, erős testalkatú férfi szerdán háromnegyed egykor ment be a pénzintézetbe, feltehetően fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, majd valamennyi pénzzel elmenekült.

A rendőrség gyanúja szerint a férfi korábban már több hasonló rablást követett el.

A jutalmat annak fizetik ki, "aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik és ismereteit az eljárás során tanúként ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi" - olvasható a rendőrség honlapján.

Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese később elmondta: a bankrablás helyszínén a rendőrök a nézelődők között felismertek egy fiatal férfit, aki többször is sikertelenül próbált meg kirabolni bankfiókokat. Igazoltatták, ekkor kiderült, hogy lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, így ráckevei otthonából nem utazhatott volna Budapestre.

A fiatal férfi apját néhány hónappal korábban fogták el ugyancsak egy bankrablássorozat végén. Az ötvenéves férfi - aki egyébként a rablások idején is a bankszakmában dolgozott - tavaly hét pénzintézetet rabolt ki, amelyekből összesen húszmillió forintot zsákmányolt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59