Rendőrhalál: nincs felelőse a kopott guminak

A belső vizsgálat szerint súlyos szakmai hibákat követett el a rendőrség, most mégis bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Telegdi Zsolt ügyében, aki tavaly augusztusban halt meg az M1-es autópályán, írja a csütörtöki Blikk.

Az ügyészség szerint nincs ok-okozati összefüggés a fiatal motoros rendőr halála és járművének kopott gumija között, a balesetet vizsgáló szakértő ugyanis azt állította, nem lehet megmondani, hogy jó minőségű gumikkal elkerülhető lett volna-e a baleset.

A balesetben elhunyt rendőr édesanyja és özvegye felháborodott a döntésen. Szerintük az Országos Rendőr-főkapitányság belső vizsgálata egyértelműen meghatározta, hogy felettese utasította Telegdi Zsoltot, hogy kopott gumival induljon szolgálatba, annak ellenére, hogy a fiatal Komárom megyei rendőr korábban többször is jelezte, hogy balesetveszélyes állapotban van járművének kereke.

Magyar György, a rendőr családjának ügyvédje a lapnak azt mondta, megpanaszolták a nyomozást megszüntető ügyészségi határozatot. Az ügyben a katonai ügyészség még vizsgálódik, ezen a vonalon márciusban várható, hogy lezárul a nyomozás.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59