Órákon át oltották a tűzoltók a szombaton este, a főváros XVI. kerületében kitört avartüzet. Este hét óra után az Íjész utcánál gyulladt ki 4 hektáron a gaz és az avar. Az oltást kéziszerszámokkal és hat vízsugárral végezték.
Szombaton az avartüzek Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is több feladatot adtak a tűzoltóknak, este hét órára sikerült eloltaniuk oéldául azt a bozóttüzet, ami még délelőtt 10 óra körül keletkezett Sajókeresztúr és Sajóbábony között.
A 400 hektáron égő száraz fű, avar és bozótos terület oltásához a miskolci tűzoltókon kívül a szendrői tűzoltókat is segítségül kellett hívni, az oltás pedig összesen kilenc órán át tartott.
Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság szóvivője szerint a város tűzoltóságának szertárai a déli óráktól késő estig üresek a rengeteg szárazfű tűz miatt, így a települések tűzvédelmi szintje ezekben az időszakokban csökken.
A tűzoltók arra kérik a tulajdonosokat, hogy a gazos területeket ne égetéssel tisztítsák meg.