Megállt a visszaszámláló Londonban

Alig egy nap után megunta a visszaszámlálást az a hatalmas óra, aminek a jövő nyári londoni olimpiai játékok kezdetéig hátralévő időt kellene mutatnia.

Egy 6,5 méter magas órát indították el hétfő este a londoni Trafalgar téren tűzijátékkal kísért ceremónia keretében. Az avatáson részt vett Boris Johnson, London polgármestere és Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok síkfutó, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke.

A 2012-es londoni nyári olimpia megnyitójáig 500 nap van hátra, és a digitális kijelzővel ellátott óramonstrumnak ennyit kellett volna visszaszámolnia, de kedd délután, 500 nappal, 7 órával, 6 perccel és 56 másodperccel a nyitány előtt felmondta a szolgálatot.

Az órát gyártó cég szóvivője közölte, hogy a társaság "rendkívüli csalódottsággal" értesült a technikai bakiról, és szakértői vizsgálják a hiba okát.

Ugyancsak kedden indult a közforgalomba kerülő 6,6 millió olimpiai belépőjegy értékesítése, de a BBC beszámolója szerint ez sem volt problémamentes. Több jegyigénylő arról számolt be, hogy ha olyan VISA kártyával akarta regisztrálni igényét, amelyik augusztus előtt lejár, a megadott hivatalos honlap nem fogadta el a jelentkezést. A szervezők közölték, hogy a VISA dolgozik a problémán, és hamarosan olyan kártyával is be lehet nyújtani jegyigénylést, amelyik már júliusban lejár.

Azok sem késtek le azonban semmiről, akiknek első nap nem sikerült benyújtaniuk igényüket, ugyanis a kérvényeket csak a jelentkezési határidő - április 26., 23:59 óra - után összesítik, és túljegyzés esetén sorsolással osztják el a belépőket. Így ugyanannyi esélyük van az első napon jelentkezőknek, mint azoknak, akik az utolsó nap utolsó percében küldik el jegyigényüket.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59