Gyújtogatás okozhatta a hajdúsámsoni háztüzet

2011.03.22. 11:38

Valószínűleg gyújtogatás miatt égett le hétfőn egy családi ház Hajdúsámsonban. A házban bent égett egy család három tagja, a 40-es éveiben járó apa és anya és 11 éves gyerekük.

DVETT20110321001

Az eddig beszerzett adatok alapján valószínűleg a ház tulajdonosa okozta a tüzet, aki a házban családjával együtt életét vesztette - derül ki a rendőrség keddi közleményéből.

A gyújtogatás gyanúját a tűzvizsgáló, illetve az igazságügyi tűzszakértő elsődleges véleménye is megerősített.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: hajnalban a debreceni és a hajdúszoboszlói tűzoltók vonultak ki, reggel háromnegyed hatkor még dolgoztak a helyszínen. A megyei tűzoltóság szóvivője szerint kettes, vagyis kiemelt riasztási fokozattal, 5 gépjárművel és 20 fővel vonultak ki a hivatásos tűzoltók.

A szomszédok szerint hajnali fél kettő lehetett, mikor egy tűzcsóvát vettek észre a házon, ekkor hívták a tűzoltókat is, akik nagyon hamar kiértek, de sokáig egyáltalán nem tudták megközelíteni a házat. Szemtanúk szerint a tűz szokatlanul gyorsan terjedt és rendkívül nagy zajjal, hőhatással járt.

"Olyan volt, mint egy valódi fáklya. A szélirány miatt borzasztó erősen égett a tűz, a szél is folyton élesztette, és akkora volt a hőség, hogy a tetőcserepek közül is megolvadt egynéhány." - mondta az alpolgármester, aki inkább arra gyanakszik, hogy az építés során történhetett valami hiba.

DVETT20110321002

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt - szakértők bevonásával - tovább folytatja az eljárást.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport