Jogerősen kilenc év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a mihályi feleséggyilkost. A hatvanas éveiben járó férfi 2008 végén, ittasan, erősen felindult állapotban szúrta le nejét.
A vádlott erős felindultságával védekezett, mondván nem akarta megölni a nejét. Védője emellett családi körülményeit okolta, mert a férfi még abban a családmodellben nőtt fel, ahol a férj irányította a családot. Példaként hozta fel, hogy védence tartotta el nejét.
Az ügyész szerint ugyanakkor a gyilkosságok nagy részét erős felindultság, illetve alkoholfogyasztás hatására szokták elkövetni.
A vádirat szerint a férfi 2008 december 27-én azért vitatkozott össze feleségével, mert nem tetszett neki a - hozzá hasonlóan - ittas asszony feltűnő viselkedése a vendéglőben. Miután hazaérkeztek, a nő, a kezében késsel, férje felé hadonászott, aki kicsavarta az asszony kezéből az eszközt, majd felesége mellkasa felé szúrt. Később a férfi átment a szomszédba, hogy elmondja, mit tett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon