12 miskolci lakásban zárták el a vizet

2011.04.11. 14:21

A melegvizet és az ivóvizet is korlátozza a szolgáltató egy tízemeletes miskolci bérház 12 lakásában. Az érintett lakók ugyanis 7,8 millió forint tartozást halmoztak fel két önkormányzati céggel, az ivóvizet biztosító MIVIZ-zel és a melegvízért felelős MIHŐ-vel szemben.

Dobos Tímea, a miskolci városháza szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: az elmúlt három évben nagyon megnőtt az önkormányzat tulajdonában álló Miskolc Holding tagvállalatainak kintlévősége. A 180 napon túli lakossági tartozás meghaladja az 1,9 milliárd forintot, a nem, vagy késedelmesen fizetők aránya pedig eléri a 20-25 százalékot.

A Holding vezetősége határozott intézkedéseket tesz a folyamat megállítására és a követelésállomány csökkentésére. Ezeket a lépéseket évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni - közölte a szóvivő.

Az adósságbehajtás az avasi városrészen álló Szilvás út 2. szám alatti társasházban kezdődik, az 55 lakásból tizenkettőben a lakók hosszú ideje nem fizetnek közüzemi díjakat, a korlátozások bevezetését ezekben kezdik el a hónap végéig. Dobos Tímea hozzátette: bár másoknak is van felhalmozódott tartozásuk, ők részt vesznek az adósságkezelési programban vagy részletfizetési könnyítést kértek.

Azoknál a családoknál azonban, ahol nem reagáltak a felszólításokra, megkezdik a melegvíz teljes kizárását, ivóvizet pedig a törvényben előírtaknak megfelelően fejenként ötven litert biztosítanak naponta.

A szóvivő kiemelte: az érintettek még a hónap végéig megegyezhetnek a szolgáltatókkal, akkor náluk sem érvényesítik a korlátozást. Mint kiderült, az önkormányzati cégek tovább folytatják a hasonló akciókat a tartósan nemfizetőkkel szemben.