Pongrác
12 °C
23 °C

Magyarországra hozták Roháčot

2011.04.18. 15:50 Módosítva: 2011.04.19. 08:22
A rendőrség megerősítette, hogy már Magyarországon van Jozef Roháč. A Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint a szlovák férfit vasárnap hozták hazánkba.

Korábban Roháč ügyvédje tájékoztatta arról a Magyar Rádiót, hogy védence már a magyar hatóságok kezén van. Dusan Danyovia arról is beszámolt, hogy következő hetekben meglátogatja Roháčot, ám az, hogy Magyarországra hozták, egyben azt is jelenti, hogy kapcsolatuk nem lesz annyira szoros, mint eddig. Az ügyvéd szerint védence fizikai állapota kifogástalan, fizikailag azonban rosszul viselte, hogy kiadták hazánknak.

Az ORFK korábban nem erősítette meg, hogy Roháč már Magyarországon van. Mindössze annyit közöltek, hogy továbbra is hírzárlat van az ügyben.

Délután azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda közleményben tudatta: embereik vasárnap kísérték haza a szlovák férfit, aki ellen a Fővárosi Bíróság február 10-én adott ki nemzetközi elfogatóparancsot. Beszámolnak arról is, hogy a gyanúsított hazaszállítása, őrizetbe vétele és kihallgatása után a nyomozóhatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

Jozef Roháčot a férfit február 18-án fogták el, majd a Magyar Köztársaság kérelmének elbírálása után a Szlovák Legfelsőbb Bíróság elrendelte kiadatását. A férfit Magyarországon Fenyő János vállalkozó 13 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében akarják kihallgatni, bár erről a magyar szervek nem nyilatkoznak. A férfi ügyvédje szerint az egyetlen bizonyíték ellene egy hajszál, amely a Fenyő-gyilkosság helyszínéhez közel talált sapkában volt. A hajszál DNS-e ugyanis megegyezik Roháč DNS-ével.