Elhagyta a tanksapkát egy gép Budapesten

2011.04.20. 17:45 Módosítva: 2011.04.20. 19:10
A Budapest Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján még kedden délután.

Az airportal.hu arról számolt be, hogy az izlandi Bluebird Cargo teherszállító Boeing 737-ese éppen felszálláshoz készült a kifutópályán, amikor a hajtómű környékéről füstöt észlelt a pálya mellett dolgozó repülési üzemvezető. Ő szólt a légiforgalmi irányítóknak, akik nem sokkal a biztonságos megállás határán meg tudták állítani a repülőt.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője elmondta, hogy a repülőgép karbantartás utáni ellenőrző berepülésre készült, amikor nekifutás közben a jobb szárnyán lévő – üzemszerűen nem használt – tankolónyílás fedelét elhagyta. Az innen kifolyó és szétporladó kerozin volt, amit észlelt az üzemvezető.

Jambrik Rudolf, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, a gépet a kifutópálya vége előtt sikerült megállítani, a tűzoltók egy percen belül öt haboltóval a helyszínre érkeztek, kimenekítették a háromfős személyzetet és elkezdték a futóművek hűtését, mivel azok az intenzív fékezéstől túlmelegedtek. Vészhelyzet nem volt.

Az airportal.hu egyik fotósa a kifutópályán később megtalálta az elhagyott tanksapkát. A honlapra felkerült egy hanganyag a légiforgalmi irányítók rádióforgalmazásáról is, ebből kiderül, hogy több leszálláshoz készülődő gépnek a légtérben kellett várakoznia az esemény miatt.