Elkészült Malina Hedvig orvosi jelentése

2011.05.04. 10:33
Elkészült a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány ügyében az új orvosi szakértői jelentés. Hivatalosan a tartalmát még nem hozták nyilvánosságra, de a szlovákiai sajtó úgy tudja, hogy az újraírt szakvélemény a lányra nézve még terhelőbb, mint az előző szakvélemény.

Az Aktuálne.sk hírportál értesülése szerint a jelentésből, amit Peter Labas, a Komensky Egyetem Orvostudományi Karának dékánja készített, az tűnik ki, hogy Malina Hedviget senki sem verte meg, és sérülései korábbi keletűek voltak. Dobroslav Trnka volt főügyész korábban kijelentette, az orvosszakértői jelentésen múlik, hogy a főügyészség ejti-e a Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt emelt vádat, vagy bíróság elé állítja őt.

A főügyészség 2009 novemberében kérte Labastól az eredeti jelentése kiegészítését, miután az abban feltüntetett konzultánsok egy része elhatárolódott a dolgozattól. "A professzor az első jelentést is egy évig írta, a harminöt oldalas munkában mégsem válaszolt a főügyészség által feltett kérdésekre, sőt, számos esetben elferdítette az igazságot, pontatlanul idézett és fontos tényeket nem vett figyelembe" - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdán.

Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a főügyészségnek címzett levélben sorolta fel a szakvéleménnyel kapcsolatos kifogásait, de a főügyészség ennek ellenére nem indított eljárást a szakvélemény meghamisítása miatt, hanem csak annak átdolgozását kérte Labastól.

"Annak ellenére, hogy a nyitrai orvosok szerint Malina Hedviget egyértelműen megverték, az orvosi kar dékánja mégis arra a következtetésre jutott, hogy zúzódásai régebbi eredetűek voltak és az ajkát maga harapta meg" - olvasható az új Szóban.

Az újság azt is megtudta, hogy Labas a főügyészség kifejezett utasítása ellenére ezúttal sem vette figyelembe a Hedviget kezelő pszichiáterek véleményét.

Malina Hedviget 2006 augusztus 25-én verték meg Nyitrán, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Robert Fico volt szlovák miniszterelnök szerint a Malina Hedvig-ügy kísérlet volt kormánya lejáratására és hangulatkeltésre. Robert Kalinák volt belügyminiszter azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította.