Vádat emeltek Gáspár Győzőék ellen

2011.06.03. 09:45 Módosítva: 2011.06.03. 10:37
A salgótarjáni városi ügyészség adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt Gáspár Győző és felesége ellen.

A vádirat szerint G. Gy. és felesége 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották az szja-fizetési kötelezettséget.

Bóna Gyula, a Nógrád megyei főügyészség szóvivője elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói vizsgálták a két televíziós szereplő ügyét, mivel azok nem szerepeltették adóbevallásukban a közismert médiatevékenységet, illetve annak személyes jövedelmét. Az ügyészség a nyomozás során megállapítottakat bizonyítottnak ítélte.

A szóvivő közölte: G. Gy.-t egy rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, egy rendbeli, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével, míg feleségét, G.-né B. B.-t egy rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével és egy rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.

Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként B. A.; a házaspár az ő vállalkozásának közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján.

G. Gy. 2005-ben és 2006-ban 11,5 millió, felesége pedig 2006-ban 10,7 millió forint kárt okozott az adócsalással.

Bóna Gyula elmondta: az ügyészség indítványt tett 197 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint az elcsalt összegnek megfelelő nagyságrendű vagyonelkobzásra is.

Az elkövetők a csalásért egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

A szóvivő közölte: G. Gy. 2010 májusáig csaknem 3 millió forintot megfizetett.

Az ügyet a salgótarjáni bíróság tárgyalja majd.

Nem ismeretlenek

A Gáspár-család évek, ha nem évtizedek óta tartó állóháborút vív az adóhatósággal. Az adóhivatal feketelistáján három évre időről időre megjelenő médiasztár Gáspár Győző apját, a vagyonát az ezredforduló környékén építőipari cégekkel megalapozó idősebb Gáspár Győzőt 2007-ben – egy kilenc évig tartó per lezárásával – már jogerősen elítélték adócsalásért. Egyes hírek szerint a százmillió forintot is meghaladta a nógrádmegyeri nagyvállalkozó által be nem fizetett adó.

Egyik fiának, Gáspár Zsoltnak a felesége – de legalábbis korábban a felesége volt – az a Rácz Judit Filoména, aki szintén 2007 nyarán került fel az adóhivatal feketelistájára. Az akkori APEH-nyilvántartás szerint az ifjabb, adócsalással most megvádolt Gáspár Győző sógornője – akinek lakcíme ugyanabban a salgótarjáni utcában, ám annak lakótelei részén volt bejelentve, amely utca hegyvidéki részén a Győzike show-ból ismert villa áll – 355 millió forintos adóhiányt halmozott fel.

Egy időben a Gáspár-család érdekeltségébe tartozott a 2005 őszén egy geszti (Békés megye) sertéstelep létesítésére 55 millió forintos állami támogatást elnyert Romákért-Európa 2004 Felzárkóztatási Kht. is. Zsolt az egyik tulajdonos volt 2005 májusa és 2007 augusztusa között ebben a vállalkozásban, amely tavaly augusztusban jelent meg az adóhivatal feketelistáján (ekkor már évek óta ukrán tulajdonban, felszámolás és APEH-végrehajtás alatt állt).