Schwarzenegger felesége beadta a válókeresetet

2011.07.02. 09:15

Arnold Schwarzenegger neje, Maria Shriver beadta a válókeresetet pénteken egy Los Angeles-i bíróságon. A házaspár kapcsolata egy ideje megromlott, mert kiderült: az egykori testépítő bajnoknak, filmsztárnak, majd Kalifornia kormányzójának házasságon kívüli gyermeke született, mégpedig egy korábbi háztartási alkalmazottjuktól, Mildred Baenától.

A kisfiú - a jelenleg 12 éves Joseph - megszületésekor még minden rendjén valónak tűnt, de a gyerek ahogy nőtt, egyre inkább hasonlított Schwarzeneggerre.

Maria Shriver, John F. Kennedy néhai amerikai elnök unokahúga, gyanút fogott, és ehhez tápot adott az is, hogy a házukban szolgáló személyzet egyre többször pusmogott a kisfiú és Schwarzenegger közötti mind feltűnőbb hasonlóságról. Végül Maria rákérdezett, és kiderült az igazság: a fiú apja a volt kormányzó.

Az 55 éves Maria azóta már elköltözött 63 esztendős férjétől. Huszonöt éve keltek egybe, és négy gyermekük született. Egyikükkel épp akkor volt terhes Schwarzenegger felesége, amikor a szeretője is gyereket várt. A házaspár negyedik gyereke és Joseph végül öt nap különbséggel született meg.

A történet idén májusban robbant ki. A színészből lett politikus előbb második esélyt kért, majd ő is válóperes ügyvédet fogadott. Azóta megjelentek hírek arról, hogy Brigitte Nielsennel is lehetett titkos viszonya, míg egykori színészkolléganője, Jane Seymour azt mondta, még további eltitkolt gyerekei is vannak.