Válságos a Bábolnánál megsérült kisfiú állapota

2011.07.11. 10:41

Súlyos agysérülése miatt valószínűleg visszafordíthatatlan annak a hétéves belga kisfiúnak az állapota, aki a szüleivel szombat este autóbalesetet szenvedett az M1-es autópályán Bábolnánál.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója elmondta: a fiú hároméves húgán ugyan még további műtéteket kell végrehajtani, de a gyereket várhatóan napokon belül felébreszthetik, illetve levehetik a lélegeztető gépről. A kislánynak felkar-, lép- és mellkasi sérülése, továbbá sorozatos bordatörése van.

Stabil az állapota annak az ötéves belga kislánynak, aki az autóbaleset után a fővárosi Heim Pál kórházba került. Kiss Gabriella, a gyermekkórház intenzív osztályának osztályvezető főorvosa hétfőn azt közölte: a gyerek életveszélyes sérülésekkel került a kórházba szombaton, a sürgős műtétet követően stabil állapotban került az intenzív osztályra, ahol azóta is kezelik. A gyermek lélegeztető gépen van, hasi sérüléseket és töréseket szenvedett. A főorvos hozzátette: tekintettel arra, hogy a gyerek édesapja a baleset következtében súlyos állapotban fekszik egy másik kórházban, a Heim Pál kórház konzulátusi segítséget kért, hogy a kislány kapcsolatba léphessen hozzátartozóival.

A gyerekek édesapja, egy 33 éves belga férfi súlyos, életveszélyes állapotban fekszik a tatabányai Szent Borbála Kórházban. Fain András, a kórház orvos-igazgatója azt mondta: a férfit hasi sérülései miatt megoperálták, és jelenleg az intenzív osztályon ápolják.

Két belga állampolgár meghalt, amikor egy kamion és egy személyautó szombat este összeütközött az M1-es autópálya 88-as kilométerszelvényében Bábolnánál. A belga rendszámú személygépkocsi Budapest felé tartott, amikor ismeretlen okból a szalagkorlátnak sodródott, az megdobta, a jármű átrepült a korláton és az autópálya határ felé vezető oldalán egy kamionnak ütközött. Az autót vezető 28 éves nő és a mellette ülő 71 éves nő meghalt, a hátul ülő férfi és három gyerek megsérült. Valamennyien belga állampolgárok.